Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Bangha Béla S. J.: A szabadakarti tény előrelátása az isteni értelemben

222

BANGHA BÉLA.

minden jelen — nem is annyira előrelátja, mint inkább egyszerűen látja, tudja valamennyit.«1

A vita ezeken a pontokon már ezerfelé ágazik szét s minden irányban bőséges újabb anyagot talál. A bevezetés- ben említett nehézség is azonnal itt kezdődik.

Minthogy ugyanis mindkét fél elismeri, hogy amint általában minden teremtett vagy teremtményi dologra, úgy névleg az akaratra és működésére is Isten fenntartó, illetve együttműködő behatása mint elsőrangú létfeltétel metafizikailag szükséges, önként felmerül a kérdés : mi az, ami ezt az isteni együttműködést alakilag meghatározza ? Mi a döntő tényező, mely afelett határoz, ilyen vagy amolyan irányban hasson-e együtt az isteni mindenhatóság a teremt- ményi választással ? Vagy ami ezzel össze van kötve : mi az' előbbrevaló a valóságok lény tani rendjében s követ- kezésképen az isteni megismerések tárgyi sorozatában : a szabad cselekvés ténye-e eltekintve az isteni együtthatás- tói, avagy ez az együtthatás-e ?

Mindkét oldalon, úgy látszik, legyőzhetetlen nehézsé- gekre bukkan az elme.

Ha az isteni behatás előzi meg a szabad választást,

•— természetes, hogy csak tárgy- és fogalomrendi megelő- zésről lehet szó — a szabadság tényét nehéz megvédelmezni. Mihelyt a szabadakarati választást a dolgok tárgyi sorrendjé- ben megelőzi a döntés afölött, jobbra vagy balra dőljön-e el a választás, ezt a választást többé nem mondhatjuk igazán szabadnak; mert ami nem mozoghat szabadon s megkötetlenül ellentétes, ellenmondó vagy bármiként külön- böző célpontok között, az csak úgy lehet szabad, mint a rab, akit szabadnak jelentenek ki s mégis börtönbe zárnak.

Ha pedig azt mondjuk: a szabadakarati választás áll okilag az isteni együttműködés minősülésére nézve elő1 »Deo futurum nihil est, ante cuius oculos praeterita nulla sunt, praesentia non transeunt, futura non veniunt : quippe quia omne id, quod nobis fuit et erit, in eius conspectu praesto est ; et omné quod praesens est, scire potest potius quam praescire.« Mora- lium 1. XX. c. 23.