Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Dr. Kiss János: Az okról és az oksági elvről

150 DR. KISS JÁNOS. fel valamit a színekről«.1 És ismét Quaest. disputat. De anima a. 5. resp. : »A be nem bizonyítható elveket is úgy ismer- jük meg, hogy elvonjuk az egyes esetektől,1 2 3 * * * * mint Arist, mondja 1. poster«. Végül még egy szöveg De vérit. qu. 11. a. 1. resp. »Eleve bennünk vannak a tudományok némely csírái, t. i. az értelem első fogalmazványai, melyek a cselekvő értelem világosságával az érzékeitektől elvont képek által ismertekké lesznek, részint összetett fogalmazványok (= ítéletek), miként az elvek, részint egyszerűek (= fogai- так), mint a lény, az egy és más ily megismertek, melyeket az értelem azonnal felfog«.8 így vonjuk el a lényből az azonosság elvét, az ellent- mondás és középkizárás elvét. Az értelem, amikor a lény általános fogalmát elvonja, ezt követőleg mindjárt megismeri a lény azonosságát önmagával, a lény és a nem- lény ellentétét s annak lehetetlenségét, hogy ugyanaz egy- időben és azonos tekintetben legyen és ne legyen. Valamint a fogalomalkotásnál nincs egyéb velünk született elem, mint a megismerési képesség, úgy van ez az első elvek meg- ismerésénél is. Valamint amott, úgy itt is az érzékeléssel kezdődik s az értelem működésében nyer befejezést az ismereti folyamat. Ugyanez az eset az okság elvénél is. Velünk született az a képesség; hogy az okság elvét megismerhessük. Amint azután az érzékek valamely új dolgot tárnak elénk, az értelem felismeri abban az újságot, az újsággal azt, hogy 1 »Id quod per sensum in nobis acquiritur, non infuit animae ante corpus. Sed ipsorum principiorum cognit io in nobis ex sensibilibus causatur ; nisi enim aliquod tötum sensu percipissem, non prossemus intelligere quod totum esset majus parte, sicut nec coecus natus aliquid percipit de coloribus«. 2 »Etiam ipsa principia indemonstrabilia cognoscimus abstra- hendo a singularibus, ut docet philosophus in 1. post«. 3 »Praeexsistunt in nobis quaedam scientiarum semina, scilicet primae conceptiones intellectus, quae statim lumine intellectus agentis cognoscuntur per species a sensibilibus abstractas, sive sint complexa ut dignitates, sive incomplexa sicut ratio entis et unius et hujusmodi, quae statim intellectus apprehendit«.

Next

/
Thumbnails
Contents