Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Pataky Arnold: A Heródes-dynastia története
A HERÓDES-DYNASTIA TÖRTÉNETE. 5. §. Heródes halála (Folytatás és vége.) S eróiies nem sokkal élte túl ezt a legutóbb említett kegyetlenségét, részére is ütött a számadás órája. Betegségbe esett, mely magas koránál fogva is egyre komolyabbá lett. Nagyban hozzájárultak ehhez családi bajai, kedélybeteggé is lett. Baját még növelte az a tudat is, hogy Antipater még él ; de nem akarta csak úgy titokban kivégeztetni, s ezért meg akarta várni felgyógyulását. Beteg- ségét betetőzte egy népzavargás. Két rabbi: Judas Seppho- raeus fia és Matthias Margalus fia, számos ifjút arra. bírt, hogy dobják le azt az arany sast, melyet Herodes a templom főkapuja fölé helyeztetett. A királynak jelentést tettek a vállalkozás megtörténtéről, mire minden betegsége mellett is elment a népgyűlésre s a »főbűnösöket« kivégeztette, bár ezek ősi vallásuk tisztasága érdekében cselekedtek. Betegsége egvre súlyosbodott : erős láz, viszketegség és görcs gyötörte, lába feldagadt, teste pedig feloszlásnak indult. Mégis görcsösen ragaszkodott az élethez, miért is a Jordánon túl fekvő Kallirhoéban meleg fürdőket kezdett használni, de ott teste teljes elernyedésnek indult. Rövid idő múlva visszatért, katonáinak és barátainak pénzt osztatott ki, Jerichóban azonban pokoli terve támadt : összehivatta országának főembereit, a hippodromba záratta s Alexiasnak meg Saloménak meghagyta, hogy mivel jól tudja, hogy halá-