Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Mihályfi Ákos: Az epiklézisről
AZ EPIKLÉZISRÖL. Első közlemény. keleti liturgiák anaforáiban (kánon) egy sajátságos imádság köti le a figyelmet. Miután a pap elmondta az evangélium szavai szerint az Oltáriszentség alapítását (megfelelően a római kánon : Qui pridie részének), amely sza- vak a római liturgia szerint a konszekrációt jelentik, s ezután megemlékezett Krisztus haláláról és feltámadásáról (ana- mnesis, megfelelően a római kánon : Unde et memores imád- ságának) : következik az összes keleti liturgiákban az epi- klézis (invocatio), egy rövidebb-hosszabb könyörgés a mennyei Atyához vagy a Fiúhoz, hogy küldje el a Szentjeiket a kenyér és bor átváltoztatására Krisztus testévé és vérévé. A nyu- gáti liturgiákban ily értelmű epiklézis ma már nem található, habár, amint erre rá fogunk mutatni, valaha az összes nyugati liturgiákban is megvolt a keleti liturgiák epiklézi- sével teljesen megegyező könyörgés, mely azonban az V-ik századtól kezdve lassankint elhomályosul, majd teljesen eltűnik a nyugati liturgiákból. Azonban, habár már Photius idejében megvolt a nagy különbség a keleti és nyugati liturgiák között az epiklézist illetőleg : sem Photius, sem Cerularius Mihály gravamenjei között nem szerepel az epiklézis elhagyása.1 1 Hergenröther, Photius, III. 601. 769.
