Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

413

szónoklat rohamosan emelkedett. A felsorolt »kiváló« szó- nokok száma egész légió. (A 227—256. lapon aprólékos rész- letességgel vannak elszámlálva mindazok, kik a hitszónok- latot nagyobb és kisebb sikerrel művelték.)

Az egyházi szónoklat rövidéletű másodvirágzási korának nevezi szerző az 1830—1900-ig terjedő időszakot. »Lelki- .pásztorkodás és egyházi szónoklat újból felvirágzik. De a feltűnő nap csakhamar megújból lehanyatlik. A rohamos és lázas sietség, amellyel a haladó kor munkáját végzi, felüle- tessé teszi a szellemeket, és a megromlott általános ízlés és szellem az egyházi szónoklatban is — mint a művészetben — a »secessio« felé ragadja a nem egészen kiforrt szellemeket. Úgy, hogy ma, a XX. század hajnalán, nem egy szellem nagyobb zűrzavart és rendszertelenséget árul el szónoki alkotásaiban, mint aminő a magyar egyházi szónoklat leg- sötétebb korszakában, a XVIII. század elején volt.« (Szem előtt tartva : A kath. prédikálás története Magyarországon. Budapest, 1900., 1901. Dr. Mihálovics Ede. — Am. kath. egyházi beszéd irodalmának ezeréves története. Budapest, 1902. Kudora Jánostól.)

־1־ *

*

Franciaország. E nemzetnél aratta az egyházi szónoklat az újabb századokban, az egész keresztény világon, a leg- szebb babérokat, miért is a történetírók egyhangúlag e népnek ítélik oda az elsőség pálmáját az egyházi szónoklatból.

Jellemző oldala a francia egyházi szónoklatnak a magas lendület úgy az eszmékben, mint az érzelmekben, és a mesteri, gyakorlati irány.

Az egyházi szónoklat nyelve még a X. században is jobbára a latin, de a nép nyelve (lingua romana rustica) mindinkább utat tör magának. Nagy Károly egyik capitula- réja így szól: Az egyházi szónoknak első kötelessége, hogy a hallgatóság egyszerű felfogásához alkalmazkodjék.

E szempont érvényesül még a XII. századbeli Maurice de Sully (f 1196.) párisi érsek közhasználatra kiadott beszé- deiben is.