Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

411

Az átmeneti korszak azt az időszakot öleli fel, amelyre az újabb európai nyelveknek szükségük volt, hogy kifejlőd- jenek s a hajlékonyság és használhatóság ama fokára emel- kedjenek, hogy az általán használt nyelvet, a latint pótolják. Nagy zökkenést idézett ez elő az egyházi szónoklatban. Az igehirdetők kénytelenek lévén az evangéliumot oly nyelven hirdetni, amelyet az Európát elözönlő tanulatlan nyers jövevények megérthettek: természetes, hogy ama magas színvonalról, amelyre az egyházi szónoklatot a nagy szent- atyák emelték, kénytelenek voltak leszállítani, és a hit elemeit a legkezdetlegesebb módon, úgyszólva minden szónoki forma nélkül előadni.

Itt már szétágaznak az utak a nagy erdőségben ; lép- jünk rá arra az útra, mely mellett ily felírású jelzőtábla áll :

Magyarország. »Jellemzi a magyar szónoklatot az erős szónoki nyelvezet, amely az ezredév lefolyása alatt a nemzeti szellem és a szónoklat befolyása által fejlődött azzá, ami. Szereti az öblös, terjedelmes kör mondatokat és a tartalmas, jellegzetes kifejezésmódot, az erőt és hatályosságot a beszéd szellemében.« Részletesen van méltatva sz. Gellert apostoli működése, kinek nevezetesebb beszédeit Konrád prépost tolmácsolta. »Nem vala oly szó az írásban, — mond a legenda — melyre példát nem hozott volna fel ; a király és nép pedig nézék és valamennyi keresztény mind álmélkodék az Isten igéjének ily nagy vigasztalásán.«

A későbbi századokban különösen a domonkosiak és ferenciek rendje szolgáltatta hazánkban — mint másutt is Európában — a legelső és legkiválóbb, főkép : leggyakor- latibb előharcosait a hitéletnek általán, és így jelesül az ·egyházi szónoklatnak is.

Két főjellemvonás a középkori szónoklatban : a misztikus irányzat és a latin nyelvnek mint világnyelvnek használata. így volt ez Francia-, Angol-, Olasz- és Spanyolországban, így hazánkban is. A néphez bizonyára a nép nyelvén kellett a, hitszónoknak beszélnie, hogy megértsék; azonban a magyar nyelven elhangzott beszédet a szónok, hogy fennmaradását (s esetleg a tótok, németek közötti használhatóságát is)