Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

387

vencionális (!) cselekvési szabályoknak védője, szükséges. Ez úgy hangzik, mintha szerző az összes cselekvési szabályo- kát a társadalmi tapasztalat és konvenció körébe tartozók- nak tekintené, tehát az erkölcsi szabályokat is, és az erkölcs az ő, a puszta konvenciónál nagyobb erejét csakis a jogtól nyerné. Ezt nem tehetjük magunkévá. Különben elfeledkezik szerző arról is, hogy az erkölcsi szabályok állami kodiíiká- ciója a nem keresztény államokban (Hellas, Róma) igen hiá- nyos volt és hiányos ma is, viszont pedig, hogy az Egyház az ő maga büntető eszközeivel (szentségektől való eltiltás, kizárás) sújtotta már akkor a külső bűnök egész sokaságát, amikor a római állam ezen erkölcsi szabályokat nem is ismerte ; és épen az Egyház volt az, amely az állami kodifikációt ilyen irányban sürgette és kieszközölte.

De egyébként egyetértünk azzal, amit szerző a társa- dalomnak, a szervezett társadalomnak és a »jog«-nak, tulaj- donit az »ember« előrehaladását illetőleg, mert valóban úgy az elméleti ismeretek, mint a gyakorlati cselekvési szabályok közlésének szervei: az írás és tanítás, a tudomány és az iskola, csakis társadalmi szervezet keretében lehetnek a szellemi fejlődésnek megszakítás nélküli hordozói és további haladásnak biztos alapjai; de ilyen társadalmi szervezet nemcsak az állam, hanem az Egyház is. Az újabb bölcseleti és szociológiai irodalomban »néppszichológiá«-nak nevezik (Wundt) azon másik elemet, amely az egyes emberek pszi- chikáján (az egyik elem) túl képezi az ember szellemi fejlő- désének az egyedet kiegészítő tényezőjét. Ilyen terminológia mellett igazához jut Comte is, aki minden társadalmi fejlő- dést pszichikai okokra vezet vissza ; a néppszichológia is az egyéni pszichikára nyúlik vissza, de az élő emberek és a meg- halt emberek intelligenciáit mint értelmiséghalmazatot, kol- lektív lelket, konstruálja és a társadalmi arányú fejlődések megfejtésében ezen kollektív fogalommal dolgozik. De a tár- sadalmi szervezettség csakis az ismeretközlésnek bel- és kül- terjesebb méreteit biztosítja, magát a tudományt még nem tartja fenn, nem is viszi előbbre, hacsak az ismeretközlők a tudomány becsét és szeretetét saját egyéniségükkel, pél25*