Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Irodalmi értesítő

388

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

dájukkal be nem mutatják. Még nagyobb mértékben áll ez az erkölcsi igazságok közlésére, ezen közlés, még olyan hatásos állami erkölcskodifikáció és erkölcsrendészet dacára is, nem fog erkölcsöt eredményezni, ha a közlés szenvedőleges alanya (a tanuló) a közlő személyében vagy más élő embertársaiban és az erkölcsi közfelfogásban (közerkölcsiség) nem látja meg az erkölcsi jó példát, az erkölcsi elvek alkalmazását ; és csakis ez esetben lehet szó arról, hogy az ismeretközlés társadalmi szervezettsége az ember haladását előmozdítja. Természetesen mindez csak a racionális kutatót elégítheti ki; a pozitív kinyilatkoztatást ismerő és elismerő kutató a hala- dásnak az egyéni lélek, a néplélek, a jog mellett és előtt főtényezőjéül : a kinyilatkoztatást, az ebben közlött elmé- leti igazságokat (dogma) és cselekvési szabályokat (erkölcs, kultusz) fogja tekinteni. Ezt szerzőnek sem lett volna szabad elhallgatni. Fel kell azonban említenem, hogy szerző (32. és 40. 1.) szembeszáll Ihering és Földes Béla azon felfogásával, hogy az ember haladásával az individuális ethika helyett társadalmi ethika fogja elfoglalni épen úgy, amint (Ihering szerint) a jog- és államtudományokban a szociális felfogás már manapság teljesen kiszorította a régi individuális fel- fogást; ezen szembeszállás azonban nem áll összhangban szerzőnek az erkölcs eredetéről és a kath. erkölcstan korlátolt (individuális) tartalmáról vallott, alább még tárgyalandó felfogásával.

Szerző ezen fejezetben (34., 35. 1.) megismétli azon már említett téves vélekedését, hogy az erkölcs is a társadalmi fejlődésnek terméke ; és az utóbbi helyen (35. 1.) úgy fejezi ki magát, mintha a magzatelhajtást bűnnek mondó lelki- ismeretszózat szintén csak nem kodifikált, társadalmi kon- vencionális szabály volna.

De még feltűnőbb tévedés az, amidőn szerző (39. 1.) annak bizonyítása végett, hogy a kath. világnézet ethikai elve szociális irányban integrációra szorul, arra utal, hogy a kath. világnézet kárhoztatja a szabadságjogokat (gondolat-, vélemény-, tan-, sajtó-, lelkiismeret- és vallásszabadság), már pedig (szerző szerint!) ezen szabadságjogok nélkül nincs