Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Nyőgér Antal: Urunk feltámadása

34 NYŐGÉR ANTAL. téneti igazmondás megvan a hozzánk hibátlanul átmaradt evangéliumokban. Az evangéliumokban foglalt krisztusi tan igazságának zárópecsétje pediglen a Krisztus föltámadása. Már ha vala- mit, úgy bizonyára ezt támadják meg rögtön a zsidók és a szanhedrin az általa annyira gyűlölt kereszténység ellen azonnal megkereséseket küld vala szerteszéjjel a hatalom birtokosaihoz, hogy azokat, akik a Krisztust, a fölfeszítettet prédikálják, mint közönséges ámítókat lecáfolják, amidőn ugyanazok a Jézusról, mint a dicsőségesen föltámadottról szólnak. E módon könnyebben célt érni gondolhatták volna, mintha — amint tették — gyűlöletet szítanak ellenök és összejöveteleiket gyanúsítják meg méltatlan ráfogásokkal. Később a véres üldözések idején a pogányok is elmond- ták a keresztényeket lázadóknak, vérivóknak, kannibálok- nak, iszonyú vérfertózőknek, ezt megtették ; de azt nem bírták rájok sütni, hogy a Krisztusnak föltámadása nem más, mint csak az evangélisták könyveibe beleszőtt mese. Erről nem szólnak sehol, egy hang sem emelkedik e tekintetben a pogányok ajkairól. Ennyi az őskorból a Szentírás tanuságtételére Krisztus föltámadásának igaz volta mellett. Az evangélistákon kívül Krisztus föltámadásáról van még egy profán tanú is : Josephus Flavius. Ennek a zsidó írónak az Antiquitatum Judaicarum XVIII. Liberjében, — ahol elbeszéli a zsidóknak azt a fölzen- dülését, amely Pontius Pilátus ellen amiatt támadott, mivel a római hadi jelvény eket a császár képével a szent városba bevitette, majd meg amiatt, hogy a templomi pénztárnak terhére megkészítette a kétszáz stadium hosszúságú vizveze- téket; — Flavius Josephus e könyvében a bosszúra gyűlt Pilátus által végrehajtott zsidóöldöklés leírása után folyta- tólagosan ez következik : »Ugyanabban az időben élt Jézus, a bölcs férfiú, ha ugyan szabad őt embernek nevezni, ugyanis csodás cselekedeteket művelt ő, és tanítója vala azoknak az embereknek, akik szíves örömest ízlelék az igazságot, úgy a

Next

/
Thumbnails
Contents