Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Nyőgér Antal: Urunk feltámadása

292 NYÖ&ÉE ANTAL.

Hogy a hús vét vasárnapjának virradatján a Krisztus üresen talált sírboltjától jövő Mária Magdolnának e beszédje, amikor »látá, hogy elvétetett a kő a koporsóról«, »elvivék az Urat a koporsóból és nem tudjuk, hová tevék őtet«, odafutásra késztette az e szavakat halló Pétert és Jánost, azon nincs mit csodálkozni. E két apostolnak e készséges odasietéséből korántsem az következik, hogy, amint a Renan-féle gondolkozású emberek állítják, a rajongó Mária Magdolnának önalkotta agyréme így teremtette meg a kép- zelődő együgyű apostolokban a szánandó csalódást, a való- ságban meg nem történt krisztusi föltámadás hitét. Mit is értetnek e szavak : »futnak vala együtt ketten« Péter és János ?

Talán azt, hogy a futás alatt már készen volt bennök a hit Krisztus föltámadásáról ? Ő nem, hanem egyedül azt az igen természetes lelki fölindulást, amit ő bennök az ily hír hallása okozott. Ekkor nem hitték még ők, amint ez kitűnik ennek az evangéliumi résznek további folyamán.

Szent János ugyanis a 20. rész 4. versét így folytatja : »de ama másik tanítvány — ez maga szent János — hamarább futván, megelőzé Pétert és előbb érkezék a sírbolthoz.« »És lehajolván látá a levetett lepedőket; de nem méné be.« 1 »Eljutván oda Simon Péter is, ki amazt követé, beméne a sírboltba, és látá a letett lepedőket.« 1 2

»És a keszkenőt, mely fején vala, nem a lepedőkkel, hanem külön helyen összehajtva.« 3

»Akkor azért beméne ama másik tanítvány is, ki előbb jőve a koporsóhoz és szemléié és hitt.« 4

íme nyíltan kijelenté e részletes leírásban szent János evangélista, hogy csak a határozottan tapasztaltak szülték meg Péterben, úgy miként ő benne is a hitet, hogy az Űr valóban föltámadott. Még csak hit volt ez bennök ekkoron

1 Ján. 20, 5.

2 Ján. 20, 6. Luk. 24, 12.

3 Ján. 20, 7.

4 Ján. 20, 8