Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Nyőgér Antal: Urunk feltámadása

256

NYŐGÉR ANTAL.

Ez a természetes ösztön az apostolokban, mint emberek- ben, szintén megvolt. Emikor tehát hosszú éveken keresztül abban fáradoztak, hogy a Krisztust hirdessék, aki halottal- ból fötámadott, ez ernyedetlen buzgalommal végzett tisz- tökben végelemzésben ők a boldogságukat, a megnyugvásu- kát keresték, mert — ismételjük — az emberi cselekmények végső rúgója mindig a boldogságnak, a boldogulásnak vágya.

Az ember boldogulását kétféle irányban tudja keresni : az anyagi, az elmúló e világban, vagy a felsőbb, szellemi vi- lágban.

Ez anyagi világ nyújt gazdagságot, élvezeteket, magasz- talást, hódolatot, dicsőséget itt e földön az idők rendjében, hosszabb, rövidebb vártatva eltűnőt, elmulót.

A felsőbb, szellemi világ szintén ilyeneket nyújt, de nem már az idők rendjében elmulót, hanem az örökkévaló- ságban soha meg nem szünőt; nyújt magasztos megelége- dettséget, fogyatéktalan birtoklását a boldogságnak. Az apostolok világszerte menvén, mindenütt így szólották: a Názárethi Jézust hirdetjük, kit felfeszítettek a keresztre s oct meghalt, de azután feltámadt; mi láttuk a halottaiból feltámadott Urat.

Ök Krisztusnak föltámadását egyhangú megegyezéssel hirdették és ha nem támadott föl, ez esetben valami külö- nős, szinte csudálatos egyformasággal csaltak, avagy szánal- másán csalódtak. ,

Már most először is mint tudatosan beszélő embereket tekintvén őket, vájjon mit akartak elérni e közös megegye- zéssel terjesztett koholmányukkal ? Nemde valami jót és pedig, mivel kiki önmagához áll legközelebb, elsősorban is önmaguknak akartak szerezni valami jót, amiből béke, nyugalom, boldogság, boldogulás volt származandó rájok.

Hol ? E földön ? Milyenné lön sorsuk őnekik e világi ■életükben attól az időponttól számítottan, amióta a föltárna- dott Krisztust kezdették hirdetni ?

Ott a Genezárethi tó partján, meg a vámsorompó mellett volt egy kis hajlékuk, szegényes, de mégis csak