Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Nyőgér Antal: Urunk feltámadása
URUNK FÖLTÁMADÁSA. 19 zsolni ? avagy a rothadásnak indult, négy napos holt- tetembe életet tudna önteni ? És Krisztus ezeket megtette, megtette, hogy higyjék őt az élő Isten fiának s az Atyával egynek ; megtette e jele- két, hogy megismerjék őt mint valóságos Istent. Elég is volna mindez bizonyítékul az ő istensége mellett, mert az Űr Jézus által művelt eme cselekedetek határozottan csodák és az ő világosan kimondott szavai szerint, az önmaga erejéből művelt csodák. A próféták nagy csodajeleket műveltek. Mózes, Illés, Elizeus, Jeremiás, Dániel csodatetteit ismerjük, az ezek által művelt jelek között van nem egy, amelyek az emberi érzé- kekre megrázó, hatalmas benyomást gyakoroltak ; holtakat is keltettek föl ezek az életre, de e csodáknál azok a próféták mindig előrebocsájtották és erősen hangsúlyozták, hogy csakis a Jehova nevében és a Jehova erejével művelik. Soha egy próféta sem mondotta, hogy ezt vagy amazt megteszem az én tulajdon erőmből ; míg az Úr Jézus csodáinál ott van az előző kijelentés, hogy a maga sajátos erejével cselekszi meg a csodajelet. Az Űr Jézus az e földön jártában művelt csodákon kívül még tett egy olyat, aminő sem előtte, sem utána egy csodatevő prófétával sem történt meg. A nagy próféták minekutána elaludtak az Űrban, marad- tak is holtan, még azt sem olvassuk sehol, hogy egy holtat támasztó próféta egy másik prófétát keltett volna életre. Nem, mert ilyenre, mint az Isten bölcsessége szerint nem szűk- ségesre, nem kaptak fölhatalmazást és küldetést az Űrtói. Az Űr Jézus föltámadt halottaiból maga is. Nem más próféta támasztotta fel, hanem maga erejéből kelt újra életre. Ezt nyilván tanította, előre megmondotta, hogy ő meghal, de mivel Ö éppen olyan élő, mint az Atya, hatalma van a saját akaratából letett életét ismét felvenni a saját hatalmából.1 1 »Bontsátok el e templomot és harmadnapra felépítem azt.« Ján. 2, 19. »Mert miképpen az Atya halottakat támaszt és megelevenít: azonképpen a Fiú is, akiket akar, megelevenít.« Ján. 5, 21. »Bizony, bizony mondom néktek, hogy közelít az idő, sőt már most vagyon, 2*
