Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Dr. Schütz Antal: Energetika és bölcselet

124 DE. SCHÜTZ ANTAL. csekély hibát követünk el, hogy a gyakorlatban ez elhanya- golható. — Ám végtelen-e a világ ? S ha végtelen, nem tűnik-e el tapasztalati világunk köréből visszahozhatatlanul egyre több hőenergiája ? Piánk gondolata bölcseleti kísérlet, mely azonban nem áll helyt. Egyesek még ridegebb álláspontra helyezkednek, s semmi- képpen sem akarják megengedni az alaptételeknek a világ- egyetemre való kiterjesztését. Picard 1 Clausiusnak és lord Kelvinnek enemű kísérleteit egyszerűen költői ábrándozá- soknak minősíti, milyenekhez szerinte persze a tudósoknak is van olykor-olykor joguk. Ugyanígy Helm.1 2 De ez a tiltakozás már átlépi a szaktudomány hatás- körét, s azért nem is állhat elénk a szaktudományos exaktság fölényes tekintélyével. A kutató szellem nem is hallgat ilyen tilalmakra ; fölismeri ugyan korlátjait, de határokat nem tűr. Nagy szaktekintélyek, egy Helmholtz, Kelvin lord, Clausius, Boltzmann, Ritter, Auerbach, maguk nem fogadták el. S a szaktudományos és bölcseleti álláspont igényei, hely- zete e kérdést illetőleg alig fejezhető ki szabatosabban, mint Bryan teszi : 3 »Ha szabad a világegyetemet végesnek föl- fogni, az entropiatörvény kiterjesztése nem ütközik nehéz- ségekbe. Ha azonban azon fölfogás felé hajiunk, hogy a világegyetem végtelen, mindenekelőtt azzal kellene tisztába jönnünk, mily föltételek mellett alkalmazhatók a thermo- dinamika tételei egy végtelen rendszerre, sőt egyáltalán alkalmazhatók-e. Bölcseleti elmélődésre itt nem szánhatjuk el magunkat, azért a dolgot annyiban kell hagynunk. Hanem egyszerűen felállítjuk azt a magában véve bizonyítandó föl- tevést, hogy a világegyetem thermodinamikailag zárt rend- szernek tekinthető. Ez esetben kimondhatjuk Clausiussal a büszke tételt : A világegyetem energiája állandó ; entro- piája pedig maximum felé halad.« 1 La seience moderne et són état actuel. 132. 2 Die Energetik. 124. 3 Encyclopaedie d. mathemat. Wissenschaften Bd. V. 1. 1903. 99.

Next

/
Thumbnails
Contents