Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
Dr. Hanuy Ferenc: A parthenogenesis első nyomai az őskeresztény írók műveiben
82 in Jud. 1. alatt.1 Egy más helyen: »Arooiuarúg« VII. 93—4.,2 Clemens Alexandrinus egy a szentírási könyvekre mondott allegóriában Mária örökös szüzességét állítja és utal arra, hogy kortársai közül sokan Máriát »/.6/w« (puerpera, gyermekágyas) névvel illetik, holott nem volt az, és itt bizonyítékképen utal egy olyan adatra, amelyet csak a »Protevangelium«-ból meríthetett, t. i. arra, hogy: »geret ró texelv avr>)v gauoJeidav yaaí riveg irag&évov evgeJijvai« (»eam postquam poperisset, inspectam ab obstetrice, inventam fuisse virginem); végre folytatólagosan idézve egy »ygacp/j«-t annak: »rsroxev ■/.ui ov reroxev« szavait idézi és alkalmazza úgy, hogy az írások (»ygacpai«) a »ymoovixoi« részére szül- nek (t. i. igazságot), a »algádéig« részére pedig terméketlenek maradnak és ezért vettetnek el általuk (t. i. az eretnekek által). Tertullianus (De carne Christi c. 23.) a »peperit et non peperit« szavakat szintén idézi, de alkalmazása (»non virgo quantum a partu«) más és a »virginitas in partu« ellen irányuló éllel bir. Origenes kifejezetten két apokrif művet idéz, Clemens Alex. kettőt felhasznál; mindkét alexandriai tudós az apokrifek erdejében áll, amely mögöttük a múltban nőtt ki a földből és amely közöttük folyton sűrűbben (»Clementinae«) sarjazott. Origenes is, Clemens is az »äei^ag&evia« hívei, az általuk felhasznált apokrifek is részben (Protevang. Jacobi) ezen állásponton vannak, részben az »áöehjoí«-1 csak említik, de Jézushoz való rokonságukat közelebbről meg nem hatá- rozzák. III. Az »áde/.<f0í roi! xvgíou«-ról az I. és II. században keletkezett apokrifek közül a következőkben történik az »«dehj oí«-ró\ említés. a) Protevangelium Jacobi (helyesebb címzéssel: rávvgaig Magiéig). Vallásos regény, mely katholikus körökben volt elterjedve és mentes dogmatikus tévtanoktól. Fennmaradt 1 Zahn, Forschungen, III. 83., 95. 1. ‘ Clem. Alexandrini Opera. (Coloniae, 1688.) 756. hasáb. — Y. Ö. Zahn, Forschungen, VI. 309—312. DE. HANUY FERENC.
