Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

X. Piusz pápa körlevele egyes divatos vallási tévedésekről

VEGYESEK.

739

b) A kritika bölcseleti elvei. A történeti okmányokat kétfelé kell osztani : olyanokra, melyek a fentebbi csonkítás után fenmaradnak s a többire ; az előbbiek az igazi (reális) történelem forrásai, az utóbbiak a vallás belső életére vonat- koznak. Minden okirat idejét aszerint kell meghatározni, mikor volt rá szükség. Továbbá különbséget kell tenni egy tény keletkezése és kifejlődése közt s eszerint kell az okmá- nyokat tovább osztályozni. Szóval, minden okmányt bizonyos előzetes elv szerint kell megítélni.

c) Ugyanezeket az előre megfogalmazott elveket alkal- mázzák a szentiratokra s ezek világánál akarják azok korát és keletkezését meghatározni.

V. Az újítók hitvédelme:

a) Történelmi és lélektani módszer. Az újítók fennen hirdetik, hogy a vallást nem a Szentírásból és az egyházban általában használt történeti könyvekből, hanem az »igazi történelemből« veszik s az emberi lélek mélyén rejlő vallásos érzésből származtatják.

b) A kereszténység kezdete és fejlődése. Az újítók szerint a kereszténység ott vette kezdetét, hogy Krisztus Urunk Isten országát hirdette, mely legközelebb eljövendő volt s ennek ő lesz a megváltója és Istentől rendelt kormányzója. Ebből a csirából fejlődött ki a keresztény katholikus egyház minden elemével.

c) A katholikus tan tévedéseiről és ellentmondásairól is beszélnek az újítók. Magában a Szentírásban tudományos és történeti tévedéseket látnak, de ez szerintük nem baj, mert e könyvben nem a tudományról és a történelemről van szó, hanem a vallásról ; a tudományos és történeti adatok csak foglalatát képezik a vallási tanoknak s az olvasók lelki állapota, műveltsége miatt az igazi tudományos és történeti tételek inkább hátrányára, mint hasznára lettek volna az előadásnak. — Mivel azonban, mondja a Szentatya, csak egy az igazság s »a szentiratok a Szentlélek sugallatára írva Istent bírják szerzőül«,1 az újítók tana azt tartalmazza, hogy

1 Cone. Vatic.., De Rév., c. 2.