Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
Dr. Pályi József: A bűnbánat szentsége és a nemkatholikusok
368 DR. PÁLYI JÓZSEF. az is, hogy mely föltételek mellett adjon föloldozást és ezen föloldozást Isten mindig helybenhagyja. Ebből következik, hogy a kiközösítés föloldozása a vétkes közremunkálása, beleegyezése, tudta nélkül, sőt akarata ellenére is meg- történhetik. Az egyház azonban rendszerint föltételeket szab. d) A föloldozás erejét tekintve. A bűnföloldozásnál a bűn úgy megszűnik, hogy soha föl nem újul, fel nem éled. A bűn ugyanis bűnös akaratot tételez föl, az akarat bűnössége pedig a föloldozással meg- szűnt. Ha a bűnös a föloldozásban rárótt kötelességeket elmulasztja, új bűnt követ el, mely esetleg ugyanazon nemű, mint a föloldott bűn, de nem ugyanazon vétek. A kiközösítés ellenben föloldozása után föléledhet az úgynevezett »absolutio ad reincidentiam«-nál, úgyhogy a föloldozás a kiközösítés büntetését egyideig csupán megszakította, c) A föloldozás terjedelmét tekintve. A bűnföloldozás minden halálos vétekre kiterjed, nem lehet az egyik halálos vétket megbocsátani, a másikat fönntartani. Nem lehet ugyanis senki sem egyszerre Istennel barátságban és haragban, érdemes a mennyországra és a pokolra, a bűn és kegyelem állapotában. A föloldozás indirekte kiterjed azon halálos vétkekre is, melyek esetleg véletlenül a gyónásból kimaradtak. Később természetesen meg kell őket gyónni, hogy alóluk direkt föloldozást nyerjen. Ha ellenben valaki több vétség miatt van kiközösítve, föl lehet oldozni az egyik kiközösítéstől, míg a többi megmarad. Mindegyik bűn egy-egy cím, egy-egy kötelék. Ha az egyik cím meg- szűnik, egyik kötelék föloldatik, megmarad a többi, meg- marad továbbra is a kiközösítés.1 Van még több kevésbbé fontos különbség is : 3. A két föloldozás természete tehát lényegesen külön- bözik egymástól és így a dolog természete nem akadályozza meg, hogy a kettőt el ne lehessen egymástól választani. A tökéletes bánat eltörli a bűnt, de fönnmarad a kikö- zösítés. Viszont, ha valaki kiközösítéssel sújtott vétkét 1 D’Annibale: Summula I. n. 337. P. Hilarius a Sexten : De Censuris, Moguntiae 1898. p. 36—37. Noldin II. n. 789.
