Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
Kaszás Márton Rajmund: A lénytani érv
20 KASZÁS MÁRTON RAJMUXD. van közvetlen befolyása, miért is csak annak megcáfolásába bocsátkozunk. Nevezett művében ezeket írja : »Hogy ily szükséges és a legszigorúbb értelemben általános, tehát tiszta a priori Ítéletek az emberi megismerésben tényleg vannak, könnyű megmutatni. Ha a tudományokból akarunk példát, csak a mathematika összes tételeire kell gondolnunk ; ha a legközönségesebb értelmi használatainkban keresünk ilyent, az a tétel szolgálhat ilyenül, hogy minden változatosnak kell, hogy oka legyen ; sőt ez utóbbiban az ok fogalma oly nyilván zárja magába az okozattal való kapcsolat szükségességének fogalmát és a szabály szigorú általánosságát, hogy egészen elveszne, ha, mint Hurne tévé, annak, ami történik a megelőző- vei való gyakori társításából s az ebből eredő megszokásból származtatnák. Anélkül is, hogy megismerésünkben a tiszta a priori alaptételek valóságának bizonyítása céljából az efféle példákra szorulnánk, kimondhatnák, hogy maga a tapasztalat sem lehet nálunk nélkül, tehát a priori bizonyíthatnék őket. Mert honnét venné a tapasztalat a bizonyosságát, ha minden szabály, mely szerint halad, mindig empirikus, tehát véletlen volna ; amelyeket tehát nem igen tarthatnánk első alap- tételeknek. De itt beérhetjük azzal, hogy ismerőtehetségünk tiszta használatát tényként, ismertető jeleivel együtt kimu- tattuk.« (Kant: »A tiszta ész bírálata« Bevezetés ford. Alexán- der B. és Bánóijzi J.) Amint látható, Kantnak ezen érvelése két részből áll egyikben konkrét példákat hoz fel, a másikban elméleti okát adja a tisztán a priori ítéletnek. Először inkább a második részre válaszolunk. Kérdi, honnét vesszük a tárgynak a felfogással való megegyezésének bizonyosságát, ha minden a tapasztalaton, vagyis a véletlenen alapul ? A felelet épen nem nehéz. Meg kell különböztetni a belátóképességet a bizonyosságtól és a felfogandó tárgyaktól, illetőleg eszméktől. Más a belátó- képesség és más a bizonyosság. Az egyik úgy viszonylik a másikhoz, mint a képesség a saját minőségéhez, még jobban a saját állapotához. Más továbbá a belátóképesség és más a felfogandó tárgy, mert az egyik úgy viszonylik a másikhoz,
