Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Nitsch Árpád János: A Megváltó az Ószövetségben és megjelenésében
96 NITSCH ÁRPÁD JÁNOS. 4004 — (Ádámtól Krisztusig) 3551 (Ádámtól Artax. rend. kiad.-ig) —453 + 30 (Krisztus föllépéséig) 483 : 7 — 69. Kijön tehát a 69 hét, mint azt egy francia tudós a nap pontosságáig kiszámítja ; hozzávesszük még az egy hetet (7 év), melybe Krisztus nyilvános működése és halála esik, és így világos a 70 hét titka. — Artaxerxesen kívül még Cirust és Darius Hys.-t említik, mint, kik szintén kibocsá- tottak rendeletet, hogy a templom fölépíttessék. A jövendölés azonban nem a templomot és annak, javítását veszi kiinduló pontnak, hanem ». . . hogy ismét fölépíttessenek Jeruzsálem falai«. Ily irányú rendeletet pedig csak Artaxerxes bocsátott ki. Röviden áttekinthetnék még azokat az ellenvetéseket, melyek Dániel jövendölését érintik, ezt azonbon most mellőz- zük. Nézzük Jákob, Malachias és Aggeus jövendöléseit ; ezek nem kevésbbé világosak, mint a Dániel-é és ugyancsak hatá- rozottan mutatják, hogy a Megváltót Isten megígérte, s eljö- vételének ideje meg volt határozva. Jóval vissza kell térnünk Dánieltől, midőn Jákobról akarunk szólni. Dániel korában a bűn uralmát látjuk, s a sátán trónusát fölállítva Babylon büszke városa előtt ; Isten választott népe az ő jogara alatt görnyed, s ezért Isten leveszi róla pártfogó kezét, engedi, hogy pogánynépek verjék az előbb győzhetetlen zsidónépet. íme ! ott a babyloni fogság a maga fullasztó legével és ólomsúlyú bilincseivel. Ez Dániel kora. Más a Jákobé ! Tiszta kék égboltozat öleli körül a nagy mindenséget, melegen tekint alá a nap, a szűz természet fönségességének egy elragadó pillanata. S Jákob, az ősz pátriárka áldozatot helyez a magasban oltárra, hogy annak illatárja fölszálljon e szép természet örök Urához. Ott fekszik az áldozat, az áldozó imát morzsol, s az Ür leszáll, maga gyújtja azt meg, jeléül, hogy kegyesen fogadta az imát és a csekély ajándékot. Mily különböző két kép ! Az egyiken fényes derű, a másikon borús homály uralkodik ; az egyiknek
