Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Nitsch Árpád János: A Megváltó az Ószövetségben és megjelenésében
A MEGVÁLTÓ AZ ÓSZÖVETSÉGBEN ÉS MEGJELENÉSÉBEN. 73 igazuljon. Egyik sem volt lehetséges. Nem az első, mert Isten nem akarta eltörülni az emberiséget, és így teremtésének hatodik mozzanatát megsemmisíteni, nem akarta a kapcsot elszakítani, mely őt az emberrel összefűzte; nem akarta ezt annál kevésbbé, mert az ember, bár bűne által esze elhomályosodott, természetfölötti ajándékai meggyöngültek, az elégtételre mégis képes volt, nem önmaga által, de a Meg- váltó által. Nem akarta Isten elpusztítani az embert, mert bűnbánatra képes volt és ezért s erre meg akarta őt tartani. Ebből önkénytelenül a Megváltó szükségessége következik, mert az ember saját erejére engedve, bűnéért eleget tenni nem tudott volna. Nem volt lehetséges a másik sem, t. i. a Megváltó rögtön való eljövetele, mert ez időszerűtlen, korai és alkalmatlan. A beteg akkor hív orvost, mikor arról meggyőződött, hogy orvosi segélyre szüksége van. Ezt be kell előbb látnia, ha úgy mondhatom, tapasztalnia, különben nincs a dolognak értelme. így volt az első emberpár is és vele az emberiség. Ha Isten a Megváltót a bűnbeesés után közvetlenül elküldi, nem ismerik meg bűnös voltukat, nem ismerik be bűnüket, és nem ismerik meg a megváltás miben- létét. Az emberiség veszélyes, de csak lassan ölő sebet kapott a bűn által. E seb fejlődött, nőtt, mind veszélyesebb lett, úgy, hogy az ember kezdte észrevenni a betegséget, kezdte belátni, hogy orvosra van szüksége, ki kését bemártsa a sebbe és azt gyökerestől kivágja. Az embernek készülnie kellett a Megváltó eljövetelére, mint készülünk egy vendég fogadására. Ha erre időt nem enged Isten, kárba vész a meg- váltás, az ember nem ismeri föl, hogy beteg volt, a gyógyítás tényét úgy vette volna, mintha az álmában történik, s így annak becsét sem érti föl. Isten végtelen bölcsessége tudta ezt, és nem büntette halállal, pusztulással a bűnt, de hagyta az embert, hogy éljen és lássa be nyomorúságát, lássa be hitványságát. Kettős cél : kerüld a rosszat, vágyakozzál a Megváltó után. Hogy célját érte-e, később látjuk, de Isten jósága nem hagyta a maga nyomorúságában a teremtés egykor volt koronáját, idők folyamán szenteket támasztott, kik hivatását eszébe