Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Nitsch Árpád János: A Megváltó az Ószövetségben és megjelenésében
70 KITSCH ÁRPÁD JÁNOS. oszlanak, mindegyik megtalálja helyét és — onnan a távolból pirkad. Az első fénysugár fölséges ; az első, a második, a har- madik fénysáv, mely körülöleli a mindenek ősanyját, a párákba, homályos ködbe burkolt anyacsirát ... És a vilá- gosság föltünteti a mélységes éjszakából kibontakozó alakot, míg az új szózat fölhangzik : »Legyen !« »— És lön !« Nem egy elmét inspirált a biblia első lapja remek- művek alkotására. A festő, ki ecsetjével hódítja meg a világot, hogyan »alkot ?«A puszta, színtelen vászon sivár, mint az az éj, melyet a világ teremtésének írója sejteni enged, mielőtt megszólalna, hogy : »Kezdetben teremté . . .« Aztán jön az első ecsetvonás. Csupa borús, sötét szín. Rendetlenül. De a célt már elárulja, — most egy mestervonás, és a kép barát- ságosabb, az első világos szín hatása nagyszerű az ellentétben. Aztán feltűnnek az alakok, egyenkint, szaporán. »Die poetische Schönheit — mondja Werfer — des biblischen Schöpfungsberichts wird die Bewunderung aller Zeiten bleiben.« E rövid nehány szó : »Legyen és lön«, több költészetet zár magába, mint évszázadok poétáinak ezernyi kötetei. Elgondolkozik az ember, végül helyeslőleg int : máskép nem is szólhatott Isten, máskép nem is történhetett. Szép is lehetett az a paradicsomi kert, szép egészében és fönséges részeiben. A teremtett mindenség úgy, ahogy a Mester kezéből kikerült, teljes épségében, teljes tisztaságában, párosultan az őserő varázsával. És ez adta meg a legfőbb szépséget, a tisztaság, a szentség, a szellem, hogy minden Isten dicsőségére lett és minden Isten dicsőségére van. Madáchcsal mondhatjuk erről az első napról : Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég ; Ki egy szavával hiva létre mindent S pillantásától függ ismét a vég . . . A királyi zsoltárost pedig, ki azelőtt mint pásztor napokon át bámulta, csodálta a mindenséget, épen e meg- bámult, e megcsodált természet ihlette e szavakra : »Az egek