Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Kurcsy Vendel: A kereszténység kovásza az emberiség történetében
638 KURCSY VENDEL. A legrégibb történelmi emlékek, melyek ránk maradtak, már a rabszolgaság létezéséről tanúskodnak s ezek alapján bízvást mondhatjuk, hogy ez átkos intézmény a háborúkkal egyidős s nem sokkal ifjabb, mint maga az emberiség. A régiek háborujoga szerint ugyanis a legyőzött a győző- nek rabjává lett, aki tehetett vele amit akart, mint más bir- tokával. Ezen pogány felfogás biztosította a rabszolgaság fennmaradását mindaddig, míg maga a pogányság tart. Az ilyen hadifoglyok vagy legyőzöttek lettek csakhamar az ó-világ munkásai, kik uraiknak véres verejtékkel keresték meg a mindennapi kenyeret, míg ezek otthon dőzsöltek vagy a csatamezőn voltak. Számuk folytonosan szaporodott, mert végre már minden munkát kizárólag ő nekik kellett végezni, mivel a nemes szégyenleni kezdte azt tenni, amit szolgái tesznek. Még teljes elszegényülése esetében is, mikor csak a születés biztosította polgárjoga maradt meg, restell a szabad munkához fogni ; ehelyett az Agorán árulgatja szavazatát, vagy pedig a Fórumon emeli fel kolduló szavát : Panem et circenses, kenyeret és cirkuszi játékokat ! E munkaszégyen tovább harapózva kiterjeszti a rab- szolgaságot minden nemzetre, melyek a barbár vezérrel jajt kiáltanak a legyőzöttekre : Vae victis ; igen, jaj nekik, mert minden nemes valóságos Fáráója szolgáinak, kiknek még csak reményük is alig lehetett a tisztességes szabadulásra. A pogány műveltség fejlődésével lépést tart a rabszolgák elnyomása és megvetése. Egyiptom pirámisainak építése ide- jében e szegény néposztályt még legalább embersorba szá- mították. Később, főleg az ó-kor legműveltebb népénél, a görögöknél, mind jobban lábra kap az a nézet, hogy ezek nem is olyan emberek, mint a szabadok, hogy ezek úgy testi, mint főkép szellemi tehetség tekintetében hátrább valók, s épen ezért rájuk nézve a rabság egészen természet szerinti.1 Maga az »isteni« Plátó is a jólneveltség egyik jelé- nek tartja a rabszolgák megvetését.1 2 Az ó-kor utolsó száza1 Leonis XIII. Epist. ad eppos Brasiliae. 2 Döllingernél i. m. 677. 1.
