Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Kurcsy Vendel: A kereszténység kovásza az emberiség történetében
MM A KERESZTÉNYSÉG KOVÁSZA AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉBEN. 625 kik egy fensőbb akaratnak tudatlan végrehajtói. A két templom örökösei már megkezdték az új, ismeretlen Istennek tiszteletét és szolgálatát, már tanúskodtak is hitükről, mikor Nero kertjeiben fáklyákul meggyujtva a világ sötétségében a pozitív, minden kételyen felül álló isteni tannak sugarait szórták szét.1 S miről tanúskodnak ezek ? Hiszek egy Istenben, minden- ható Atyában, menynek és földnek teremtőjében,1 2 vallják mindannyian, aki az embert szeretetből teremté és úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.3 Hiszek Jézus Krisztusban, aki Isten Istentől, világosság világosságtól, igaz Isten igaz Istentől, aki egylényegű az Atyával ; aki érettünk és üdvünkért leszállt az égből4 s emberi testet vett fel egy szűztől, hogy érettünk szenved- hessen és meghallhasson, aki érettünk feláldoztatott, mert maga akará,5 mivel szeretett bennünket s megtisztított bűneinktől saját vérében ;6 aki a kereszten meghalt, de harmadnapra önerejéből feltámadt s tanítványainak meg- jelent, ezekkel társalgott, evett s feltámadása utáni negyve- nedik napon visszament az Atyához, de egyszer majd a világ végén ismét eljövend, hogy megítéljen mindenkit gondolatai- ról, szavairól és cselekedeteiről. Hiszek Szentlélekben, ki az Atyától és Fiútól származik s ki az Atyával és Fiúval egy és igaz Isten. Hiszek egy közönséges anyaszen tégy házat ; hiszem a testnek feltámadását és az örök életet. És mindezt hiszik és vallják nemcsak a műveltek, hanem a »tömeg« közé tartozók is, akiket Plato minden magasabb istenismeretre képtelennek tartott, sőt még a rabszolgák is ; ugyanaz a dogmája van mindegyiknek, tudósnak, tudat- lannak, királynak vagy koldusnak ; s készebbek a legkikere1 L. Dőli. i. m. 728. ss. 2 Apostoli hitvallás. 3 Io. III. 16. 4 Symbolum Nicaenum. 5 Isaias 53. 7. 6 Apoc. 1. 5.