Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Kurcsy Vendel: A kereszténység kovásza az emberiség történetében

614

KÜRCSY VENDEL.

S csakugyan, tényleg alig van bűn, melynek az isten- körben pártfogója vagy példája nem akadna. De valamennyi között főleg az érzékiség az, mely, majdnem azt mondhatnám, minden képzelhető formájában megvan, hol egyik, hol másik istenben, főleg Zeusban, a legfőbben. Az ember nem olvas- hatja pirulás nélkül a samosi, a Ganimedesről szóló és egyéb mondákat. Mi mást eredményezhettek volna e példák, melyek az erkölcsi érzéknek egyenesen hadat izentek, mint a legsülyedtebb erkölcstelenséget, ami csakhamar be is követ- kezett. Az ötödik századtól kezdve rohamosan tűnik el Görög- ország fiaiból az erkölcsi érzés, s a sülyedés nem is szűnik meg előbb csak akkor, mikor már mélyebbre nem mehetett, mikor is a fék nélküli erkölcstelenség Szodomája megszűnt az emberek szemében bűn lenni : közönyös dolog lett teljesen, nemcsak egyeseknél, hanem általában az egész népnél, a tömegnél és bölcsészeknél egyaránt, úgy hogy e felfogás ellen még a legkomolyabban gondolkodó férfiaknak sem volt szavuk, mit legjobban bizonyít Sokrates és Plato példája, kik szintén e nézetet vallották. Mikor aztán Róma diadal- más fegyvereit a görögökkel is éreztetni kezdte, s velők foly- tonos érintkezésbe került, e felfogás lassankint átszivárgott nyugotra is, sőt Achaja bekebelezése idejében már odafejlő- dött a dolog, hogy az erkölcstelenség istentiszteleti cselek- mény lett; istennőjének ünnepei a szenvedély őrültségével s minden elképzelhető bolondságával lettek napokon át meg- tartva ; 1 a kéj hölgy oltárra került; Görögország és Róma valláserkölcsi felfogása lesülyedt a legalacsonyabb fokra, alacsonyabbra még, mint Ázsia népeié, akik Mylittának, Astartenek igyekeztek a női szemérem feláldozásával kedves- kedni. Csupán egy ors'zágban, az oly erkölcsös és újabban sok tekintetben — persze a kereszténység rovására — annyira magasztalt Egiptomban láthatunk még nagyobb sülyedést, mit ha a kultusz kevésbbé általános volta s az apis és a szent bakok iránti tisztelet enyhít is némileg, mindazáltal az a

1 Döllinger i. m. 638. ss., Weiss Ápol. II. 234. s.