Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Kurcsy Vendel: A kereszténység kovásza az emberiség történetében
■■■ A KERESZTÉNYSÉG KOVÁSZA AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉBEN. 615 legmélyebbre sülyedt valláserkölcsi felfogásnak legmegdönt- hetlenebb argumentuma.1 Ez az eredménye a homéroszi istenismeretnek, míg még hitelében fennállott. Mint lassan ható méreg, öli ki köve- tőinek szivéből az erkölcsi érzéket s feljogosítja őket még azon kötelék széjjelszaggatására s azon törvények megsze- gésére is, melyeket minden religió kizárásával, egyedül az emberi természet ír már mindenki elé. De elérkezett volt már azon idő is, mikor az atyáktól átvett eme sivár örökség külső hitelét is mindjobban kezdte elveszíteni. S erre okot első sorban ismét csak a költők szol- gáltattak. A klasszikus Görögország fő képviselői Euripides, Sophokles, Aristophanes színpadra viszik az isteneket s hol keserű szemrehányással illetik őket, mint Euripides és Sophokles, hol meg a legpajzánabb humorral teszik őket nevetség tárgyává. Ez utóbbiban főleg Aristophanes remekel, aki az istenek kapzsiságával és érzékiségével mulattatta fő- képen a színjátékot kedvelő görögöket. Többször elárulja már hitetlenségét azon istenkörben, mely szerinte éhséggel küzd, amióta az emberek okosabbak lévén, nem áldoznak oly gyakran kakasokat, bakokat, tulkokat az ember alamizs- nájára szorult isteneknek. S ami ezek után még a legkülönö- sebb s a sokat magasztalt klasszikus óvilág valláserkölcsi felfogásának szegénységét legjobban bizonyítja, az azon történelmi tény, hogy az ily színjátékok idővel istentiszteleti cselekményekké lettek, s veszély idején az államfők által is többször rendeltettek el a haragvó istenek kiengesztelésére. A nép mégis még komolyan hitt költőinek, holott sz. Ágoston szerint a színpadon kinevette azon isteneket, kiket a tem- plombán imádott. Csakhogy ezen hit inkább csak a babonás- kodásban nyilvánult. Az a szép isteneszme, melyet Orpheus éneke hirdetett egykor az élénk szellemű görög népnek, azon időben nem található fel többé sehol sem; ismeretlen az Achajában ép úgy, mint Rómában s bármelyik más pogány államban. Görögország és később Róma iskoláiban a külön1 Lásd Döllinger 426. ss.
