Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg
398 VEGYESEK. papnevelő-intézetekben is helytelenítem a hetenként, gyónás kötelező voltát, de csak annyiban, amennyiben a növendé- keknek legalább legnagyobbrésze amúgy is, önként! szabály és paragrafus nélkül hetenként járul a szent gyónáshoz és áldozáshoz. A kisszemináriumban azonban még akkor is helytelenítem a heti gyónás kötelező előírását, ha a nővén* dékek egyébként nem járulnának is többször a szentségekhez, mint épen havonként. Az elöljárók legfeljebb azon legyenek, hogy növendé- keikben oly lelkiállapotot idézzenek elő és bennük oly erős katholikus hitbeli meggyőződést teremtsenek, hogy ezek maguktól kívánják a többszöri gyónást és áldozást. Ez fölötte dicséretes dolog lenne úgy az elöljárókra, mint a növendék- kekre nézve, de kötelezően ne írjuk elő a heti gyónást. A havonkénti áldozás nem kíván valamely nagyobb habituális lelki tökéletességet, azért a havonkénti áldozást minden katholikus embernek lehet, sőt kell ajánlani, mert különben a bűnre vezető sok veszély mellett csak nagy nehe- zen maradhatnak meg a kegyelem állapotában. Ezért nem is lehet senkinek sem szava a havonkénti gyónás kötelező előírása ellen. De a heti gyónás és áldozás már nem ajánlható min- denkinek indiscriminatim ! 1 »Ut quis octavo quoque die — mondja Szalézi szent Ferenc — Eucharistiam percipiat, ab omni eum peccati mortalis labe, ab omni eum peccato- rum venialium studio et voluntate immunem esse, ardensque communicandi desiderium habeat, oportet.« 1 2 Pedig hányán lehetnek egy szemináriumban, kik nem bírnak ily lelkű- lettel. Ilyeneknek nemcsak a szent áldozás, de még a heti gyónás is határozottan ártalmukra lehet.3 »Ami magában 1 Schuch : Lelkipásztork. 1902. II. köt. 257—258. 1. 2 Philothea seu Introd. ad vit. spir. P. II. c. 20 ad finem. 3 L. Zenner : »Instr. pract. Confessarii« editio VI. pag. 234. (§. 162.) »Dum frequentiorem Sacramenti Poenitentiae usum poeni- tentibus consulimus, — így szól a többi között, — consilium hoc spi- ritu discretionis et prudentiae regatur. Et quidem conditionis poeni- tentium externae rationem habere oportet, pariter ad animum referatur
