Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Kmoskó Mihály: Adalékok az eredeti bűn dogma-történetéhez zsidó és keresztény forrásokból
592 DR. KMOSKÓ MIHÁLY. ר״הצי mint egyszerű concupiscentia az ördöggel azonosítva fordul elő. A TittVnak, a m. ördögöt jelent, a talmudban egy ellen- tétes jó szellemi lény, teszem angyal, sehol sem felel meg, e tan azonban az apokrifekben fellelhető, amint azt látni fogjuk. Kölönben látszik minden lépten nyomon, mily ingatag és bizonytalan a Talmud liaggadikus tradíciója, melyben mind a mellett vörös fonálként húzódik végig ama gondolat, hogy ember vegetativ élete mint egy istennel ellenséges principium a Sátán szerepét játsza, vagy tán a Sátán maga, amint azt Sim’on ben Lakis kereken kijelen- tette. E tan természetesen a zsidóságnál theóriának maradt, mert a bűn genezisének eme mechanikus felfogása, melyen Simeon ben Lakis elmélete alapszik, aprópénzre, illetve gyakorlatra, felváltva nagyon, de nagyon veszedelmes ethikus elvekre vezetett volna és tényleg vezetett is egyes kérész- tény szektáknál, melyek azt magukévá tették. A ד״,רצי tana a keresztények között is elterjedt. Igaz ugyan, hogy ott többféle alakban, számos változatban for- dúl elő, de mindig felismerhető a bűn genezisének előbb említett mechanikus felfogásán, mert azok, kik e tant magukévá tették, az emberi szabad akarat mellőzésével a bűn okát szellemi hatalmakra vagy érzékiségre vezették vissza olykópen, hogy a concupiscentiát az emberben szé- kelő loyiOfjibq xaxdq-t általában a bűnnel vagy szorosan az eredeti bűnnel azonosították, ami persze a legtöbb esetben abszurd következtetésekre vezetett. A keresztény íróknál a ר״הצי tana három alakban fordul elő: 1. A TW-nak mint a daemonnak megfelel egy jó szellem (angyal), akik az emberi szívet birtokukba kerítik és aszerint, amint az egyik vagy a másik uralja, az ember is befolyásuk alatt jót vagy rosszat cselekszik. E tan elő- szőr a Pastorban fordul elő. 2. A concupiscentia = peccatum originale; amíg tehát a concupiscentia nem pusztul ki az emberi szívből, addig az ember nem érheti el teljesen örök üdvösségét (Evagrius, Ammonius, sok egyptomi anachréta).