Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Kmoskó Mihály: Adalékok az eredeti bűn dogma-történetéhez zsidó és keresztény forrásokból

ADALÉK AZ EREDET] BŰN DOGMA TÖRTÉNETÉHEZ. 591 bizonyítja, bogy a zsidók a rossz jeser alatt csakugyan valami ördögfélét gondoltak. Az említett történet Neh. 9, 4-hez fűződik és előadja, miért kiáltoztak Istenhez a száműzetésből hazatérő zsidók; ugyanis elkezdtek jajgatni a ארצי הדובעד הרל, a bálványimádás jeser-e, géniusza miatt, mely főoka volt a száműzetésnek és a szentély lerombolásának. Három napi böjt és ima után hatalmukba kerítették a bálványimádás jeser-ét, mely tüzes oroszlán alakjában lépett ki a szentélyből. Mondá a próféta a zsidóknak: Ez a רצי הדובעל הרז az idololatria jeser-e, Zachariás szavai sze- rint (5, 8): Ez a gonoszság stb. Erre a gonosz daemont lefülelték, egy ólomedónybe csukták és nyakát lepecsétel- ték. Az ördög ugyan kapálódzott és, mikor egy szőre kiment, akkorát ordított, hogy 400 paraszangányi távol- ságra elhatott hangja, de a Próféta szavai szerint: et proiecit earn in medio amphorae et misit massam plumbeam in os eius, mindez hiába való volt. A zsidók ezen siker folytán vérszemet kapva a ארצי הריבעל a fajtalanság jeserével is szerettek volna elbánni. Imádkoztak és megkapták ezt a másik daemont, a fajtalanság jeserét is. De most már maga a próféta is megsokalta a dolgot. »Ha ezt is megölitek — úgymond — az egész világ tönkre fog menni.« Három napig lefülelve tartották ezt a jesert és ezen idő alatt Izrael földén egyetlen egy friss tojást sem lehetett találni, mert hiányzott a stimulus sexualis-t előidéző jeser. Most aztán maguk a zsidók is meg voltak akadva a fölött, hogy mit csináljanak foglyukkal. »Ha megöljük, a világ tönkremegy, 11a azt kérjük, hogy csak fele kerüljön hatalmunkba, az égben nem szoktak feleket adományozni.« A dolog vége az lett, hogy a fajtalanság jeserét megvakították, amiből legalább állítólag az a hasznuk volt, hogy vérrokonokat egymás iránt fajtalanságra nem izgat többé. Sajátszerű, hogy e helyen a Talmud kétféle rossz jesert különböztet meg: a bálványimádás és a kicsapongás jeser-ét, de még furcsább, hogy még az utóbbit is, melyet erkölcsileg teljesen közömbös értelemben vesz, a daemonnal azonosítja. E hely különben tudtommal az egyedüli, ahol a

Next

/
Thumbnails
Contents