Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból
492 DR. HANITY FERENC. politikai semlegességet (»non expedit«), amellyel fent beható- lag foglalkoztam (II. 3.) A »non expedit«■ folytán a katholikusok társadalmi szervezésbe fognak, minden politikai akció kizárásával. Ezen társadalmi szociális szervezés központosítva (Opera dei Congressi Cattolici) 1 van és a pápák közvetlen befolyása alatt áll, akik bármikor kiadhatják, a »non expedit« fel- függesztésóvel, a jelszót, hogy a katholikusoknak kötelessé- gük részt venni a választásokban. A »non expedit« is nagy fegyver, mert épen a katholikn- soknak politikai élettől való visszavonulása miatt, az olasz parlamentben úgy, mint az országban, a radikális elemek mind nagyobb befolyásra emelkedtek úgy, hogy már ismételten attól lehetett tartani, hogy a radikálisok jutnak többségre a parlamentben, akikre monarchikus államnak kormánya biza- lommal alig támaszkodhatik. És épen ezért az olasz királyok és kormányaik csakis a katholikus választókban és az általuk megválasztható konzervatív vagy pedig velük megválaszt- ható liberális (de nem radikális) képviselőkben kaphatunk uj segédcsapatot a forradalmi szellemnek és a köztársasági és szociálista pártoknak visszaszoritására. Crispi, Zancirdelli és az azóta következő kormányelnökök- nek a »non expedit« mindig tövis volt szemükben, nemcsak a benne rejlő pápai szuverénség mellett való tiltakozás miatt, hanem azért is, mert a kormányok játéklabdáivá lettek a baloldali pártoknak, amelyeknek adott radikális engedmények (házassági elválás kilátásba helyezett kodifikálása) részben azon célt is szolgálták, hogy a katholikus választók hagyjanak fel a »non expedit« betartásával, »ad vitanda mala maiora«. De sem Crispi, sem Zanardelli, sem utódaik nem gondoltak arra, hogy a »non expedit«-tel a pápa nem fog felhagyni addig, míg neki tűrhető helyzetet nem teremtenek; ha feladta volna, csakis a kormány erősödött volna, de a katholicizmus és a pápaság ügye nem sokat nyert volna, mert a múltban még a katholikusok sem voltak egységesen szervezve és így erős katholikus pártra nem volt kilátás. 1 U. 0. 567. 1.