Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból

A PÁPA SZUVERÉXSÉGE JOGI SZEMPONTBÓL. 493 Az olasz katholikusoknak politikai aktivitása, az egész vonalon a politikai harci arcélbe való bevonulása még er"- sebb fegyver lesz a pápa kezében, de csak akkor, ha előbb társadalmi szervezetekben annyira egyetértőleg működnek, hogy kilátás lehet egy erős katholikus párt megalakítására, amely azután a római kérdésnek a pápára elfogadható meg- oldását programjába vonná és azt a parlamentben képviselné és idővel keresztül is vinné. Ezért követeli meg X. Pius pápa oly szigorúan az egységes eljárást az olasz katholikusok társadalmi akciójá- ban és ez az oka annak, hogy a Murri vezetése alatt álló keresztény demokratáknak szeparatisztikus törekvéseit a pápa legújabban dezavuálta. Az olasz parlamentben már van néhány katholikus programmal biró képviselő (mint fent már előadtam), de ezek csakis a helyi körülmények kényszerítő hatása alatt, pápai engedéllyel (a »non expedit« alól) lőnek a katholikus választók által megválatsztva. A »non expedit« általános felfüggesztése még a jövő- nek van fentartva és az lesz a leghatásosabb eszköz a római kérdés kedvező megoldásának siettetésére. A cél azonban mindig csak a pápai szuverénség biztosítása lesz, nem önérdekből, hanem a katholicizmus, az egész világ katholikusainak vallási, erkölcsi és nemzeti érdekéből. A mostani olasz kormány és parlament is érzi a Vatikán felől kerekedő szélvésznek közeledését, annak előszelét. Az olasz parlament f. é. március havában tartott egyik ülésében Tittoni ministernek és Fortis miniszterelnök- nek nyilatkozniok kellett (Barzilai interpellációjára) az iránt, vájjon a katholikus választóknak az urnákhoz való vonulása a kormány és a katholikusok közti tárgyalások és egyez- kedések következtében történt-e vagy sem ? Tittoni egyszerűen tagadásba vette és azt mondotta, hogy a katholikusok önkényt, a kormány megkérdezése nélkül, jöttek az urnákhoz, és hogy »senJcisem gondolhatna

Next

/
Thumbnails
Contents