Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból
A PÁPA SZl'VERÉNSÉGE JOGI SZEMPONTBÓL. 467 dott kérdés, az leginkább kitűnik abból, hogy a nemzet- közi közjog (droit international public), a nemzetközi magánjog, valamint az állami közjogok és magánjogok írói közt áthidalhatatlan ellentétek vannak azon kérdés eldön- tése körül: vájjon a katholikus egyház és a pápa bír-e az egyes államok területén polgári jogokra való képességgel, nevezetesen szerezhet-e végrendelet vagy szerzó'dés vagy adományozás útján ingatlan vagy ingó javakat valamely államnak területén. Az idegen alattvalóknak (fizikai személyek) polgári jogképességét manapság már a legtöbb európai állam kölcsönösen elismeri, úgy hogy e tekintetben az államok közt ily alapon létrejött szerződések folytán a nemzetközi magánjog mind szélesebb körre érvényesül; csakis az ingat- lanok szerzésére nézve vannak bizonyos korlátozások.1 Világos, hogy ha a pápa, mint magánszemély (Giuseppe Sarto, nem pedig: X. Pius) részesül valamely adományban vagy örökségben, hogy ily esetben úgy tekintetik, mint bármely magán- és fizikai személy, vagyis szerezhet és örökölhet úgy Olaszországban, mint külföldön. De 11a mint pápa részesülne adományban vagy örök- ségben, akkor ő erkölcsi személy, amely nem eo ipso szer- zésre képes,2 hanem csakis azon esetben, ha az ezen vagyon helyének joga a pápaságot, a Szentszéket, jogszemólynek, magánjogokra képes erkölcsi személynek elismeri. Ugyanez áll, ha a katholikus egyháznak adományozna vagy hagyó- mányozna valaki bizonyos ingó vagy ingatlan jószágot. De itt ismét két felfogás lehetséges: vagy az tekint- hető, hogy vájjon a külföldi erkölcsi személyt az ő hazai közjoga elismeri-e jogszemélynek (ezen álláspontra helyez- kedett a »L’Institut de Droit International« 1897. évi kopenhágai gyűlésében), vagy az, vájjon a külföldi erkölcsi személyt a szerzendő javak helyének közjoga elismeri-e magánjogok szerzésére képes jogszemólynek ? 1 Bonfils-Fauchille i. m. 246 — 7. 1. 2 P. Fiore, Les Etats et !’acquisition par succession en pays étranger. (Revue de Droit International, 1903. I. 5—6.) 30*
