Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból
468 DR. HAOTJY FERENC. Az »állam«-okat és államfőkét általában elismeri a nemzetközi jog nemcsak nemzetközi közjogi, hanem nemzet- közi magánjogi képességgel bíróknak, vagyis az államokat nem tekintik olyan idegen erkölcsi személyeknek, akiknek szükségük volna külön elismertetésre, hogy valamely idegen ország területén polgári jogokat gyakorolhassanak. így például soha senki sem vonta kétségbe, hogy az államok az ő külföldön lakó követeik részére követségi épületeket vehetnek, bírhatnak és ezek közül polgári ügyletekbe bocsátkozhassanak. Mégis az »állam«-oknak szuverenitása és biztonsága másrészt nem tűri meg azt, hogy egy állam vagy annak feje korlátlan vagyonszerzési képességgel bírjon egy más államnak területén. Ezért a nemzetközjogászoknak az a véleménye, hogy az államok és államfők (mint ilyenek) vagyonszerzési jogukat idegen állam területén csakis ezen állam kormányának engedélye mellett érvényesíthetik,1 amely koi’mány esetleg megkövetelheti azt, hogy az adományban vagy örökségben részesülő állam az örökölt javakat adja el. Ha tehát a pápát államfőnek tekintjük, akkor az ő vagyonszerző képességét az államfőkre érvényes szabályok szerint, ha pedig csak az egyház fejének tekintjük, akkor az erkölcsi személyekre érvényes szabályok szerint kell az ő vagyonszerzési képességét megítélni. Franciaországban 1892—93. években fordult elő egy ilyen eset, amelyben a francia bíróságok kénytelenek voltak állást foglalni a pápa és a katholikus egyház vagyonszerzési képessége tekintetében. Du Plessis-Belliére marquise született de Pastoret (f 1899. é. jul. 4.) végrendeletében XIII. Leó pápát tette meg általános örökösének (ingatlan és ingó javak), azon kikötéssel, hogy párisi palotája a párisi nunciusnak reziden- ciául, moreuil-i kastélya pedig neki nyaralóul szolgáljanak; a pápa halála esetében az örökség Rampolla bibornokot, a P. Fiore i. h. 14—15.
