Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hám Antal: Malakiás próféta könyve
42 DR. HÁM ANTAL. Nincs tehát egy nézet sem, mely ellen egyik vagy másik részről, egy vagy más tekintetben kifogás nem volna emelhető. Ez a körülmény indít többet arra, hogy ne csat- lakozzanak se egyik, se másik csoporthoz, hanem maradja- nak meg az általános időmeghatározásnál s a részletekbe való bocsátkozástól tartózkodjanak.1 Ez az álláspont egyen- lőre, míg valami adat a múltból elő nem kerül, a leghelye- sebbnek látszik. III. Malakiás könyvének tartalma és felosztása. Malakiás könyvének több helyét alig lehet megérteni a korviszonyoknak ismerete nélkül. Szükséges tehát, hogy egy szempillantást vessünk azokra az állapotokra, melyei?- nek könyvünk megjelenését köszönheti. Eltelvén a babiloni fogság 70 esztendeje Cirus, a per- zsák királya 536. engedélyt adott arra, hogy a zsidók haza- térhessenek s a lerombolt jeruzsálemi templomot újra föl- építhessék (Krón. II. 36., 23). A Zorobabel és Jozsué főpap vezérlete alatt visszatértek már a második esztendőben megtették az előkészületeket a templom fölépítésére s a második hónapban hozzá is fogtak az építéshez (Ezdr. 3., 8.). Kétségtelen, hogy ebben az időben a zsidók vallásos élete teljesen megfelelt azoknak a törvényeknek, melyekkel Jehova azt szabályozta. Nem rajtuk múlt, hogy az építést nemsokára be kellett szüntetni, hanem ama vádaskodáson, mellyel a segítségüket felajánló szamaritánusok vissza- utasításuk miatt a perzsa királynál, Artaxerxesnél ellenük fölléptek (Ezdr. 4.). így történt, hogy bármennyire sajnál- ták is a zsidók, kénytelenek voltak beszüntetni az építést (Ezdr. 4., 24.). Dárius második évében újra megkapták az engedélyt az építés folytatására és Aggeus és Zakariás 1 Bertholdt, Hist.-krit. Einleitung in sämmtl. kan. u. apokryph. Schriften des A. und N. T. Erlangen. 1814 IV. r. 458. 1.; Umbreit i. m. II. r. 458. 1.; Comely i. m. II/2. 614. 1.; Kaulen, Einleitung in die Heilige Schrift. 4. Aufl. Freiburg im Brg. 1899. II. k. 439. §. 260. 1. és Freib. K. L. VIII. col. 539.