Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hám Antal: Malakiás próféta könyve
MALAKIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE. 319 az egyházba való meghívatáshoz s annak javaihoz. Ezek ellenében azt bizonyítja az apostol, hogy a testi szárma- zásnál fogva a zsidó népet nem illeti meg ez a jog épp úgy, mint ahogy az ily származás egyedül nem volt elég arra, hogy Ábrahám minden utóda a zsidó néphez tartozzék. Isten senkinek sincs lekötve úgy, hogy valamit tartozzék neki adni. tehát, anélkül hogy igazságtalanságot követne el, tetszése szerint küldheti az evangélium hirdetőit bár- mely néphez. És erre hozza fel például Jákobot és Ésaut. íme, mondja, Ésau és Jákob ikrek voltak, tehát nem lehet mondani, hogy Jákob Ésau fölött előnnyel birt, mert egyik sem követhetett el még semmi rosszat. Sőt ha előnyről lehetne szó, ez inkább Ésaut illette volna, mivel ő volt az elsószülött. Es Isten mégis Jákobot és utódait választotta népül, akiéi lettek Kánaán földjének birtoklásáról, a Messiás- ról stb. Ábrahámnak tett ígéretek, Ésaut és utódait pedig belőlük kizárta. Egy nép sem követelheti tehát magának az egyházba való meghívatást, hanem az a végtelen bölcse- ségű Isten jóságának ingyenes ajándéka. Ezért Isten igaz- ságtalanság nélkül meghívhatta egyházába a pogányokat, a zsidókat pedig elvethette, mert azok hittek, ezek pedig nem hittek az evangéliumnak. Tehát sz. Pál nem a dicső- sógre való kiválasztásról beszél, hanem az egyházba való meghívatásról, de nem egyes emberéről, hanem egész nemzetekéről s ezt sem mondja föltétlennek, noha ingyen ajándék, hanem föltételesnek, ha t. i. hisznek. Mások más- képpen magyarázzák. 1 Es pusztákká tettem. ítosenmüller a vav-ot okadó értei- műnek veszi: nam posui... Nagyon közeljárnak e felfogás- hoz azok is, akik azt vélik, hogy itt a próféta azt részletezi, miben nyilvánult meg az Úr gyűlölete (liib., Keil, Knabj, holott ez nem a gyűlölet magyarázata, hanem hozzáadás a gyűlölethez: nemcsak hogy nem szerette, hanem még ezen1 Y. ö. C. a Lap, in h. 1.; fíalmet in h. 1. ; Perrone, Praelectiones Theologicae. Parisiis. 1867. Tract, de Deo. §. 4. c. 3.; Katschthder- Kiss. Katholikus ágazatos hittan. Budapest. 1898. 3. k. 406. 1. jegyz. ; Knabenbauer in. h. 1.