Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Irodalmi értesítő

198

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

vitatták le annak szükségességét, theologice, moraliter, ethice stb.

»Credo . . . remissionem peccatorum.« És mivel credo, persze mindjárt a bűnnel kezdi szerző a tárgyát s ezzel kapcsolatban a gyónás eredetéről szól s levezeti azt az ember teremtésének idejéig. Azután áttér az újszövetségre s ebből argumentál a fülgyónás mellett s érveit — el kell ismernünk — ügyesen, áttekinthetően csoportosítja, bár újat nem mond.

A 16. oldalon sz. Jakabot idézi: Valljátok be egymás- nak bűneiteket, de azt szerző már nem teszi hozzá, hogy e hely némely szentatya szerint az áldozó papokról szól s így a világiakra kötelező gyónás mellett kevésbbé argumentum.

Később a papnak bírói, orvosi szerepét tárgyalja Ochaba dr. E helyütt a már ismert érvekkel találkozunk, ami természetes, hiszen újat e tárgyról nem írhat. Majd áttér a szent hagyományokra s végül a katakombákból érvel a szent gyónás mellett.

A felsorolt érvelések között találjuk Lázár példáját is. Ám tudjuk, hogy épen elleneink is erre szoktak hivatkozni s így ellenérveinek: íme, Krisztus támasztotta fel Lázárt, a tanítványok csupán kötelékeitől szabadították meg. Hason- lóan a szent gyónásban is (mondják ők) a pap csupán fel- oldottnak nyilvánítja a bűnöst, nem pedig föloldja. Tehát a pap szerepe szerintük a szent gyónásban nem absolutio, hanem csak declaratio absolutionis. Ezt szerzőnek legalább néhány szóval meg kellett volna világítani, ha már Lázár példájára hivatkozik.

Annál körültekintőbb szerző más helyütt, ahol t. i. aranyszájú szent Jánosból — akit elleneink szintén úgy szeretnek feltüntetni, mintha a szent gyónásról mélységesen hallgatna s csak az Isten előtt végzendő sz. gyónást tartaná szükségesnek, — idéz sokat és behatóan.

Az idézeteknél a szentatyákat sorra veszi, századok szerint. A XIII. századról is említést tesz, holott tudva- levő, hogy a szorosan vett szentatyákat csak a YI. századig számítjuk, a tágabb értelemben vett szentatyák sora a XII.