Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Kivánatos újítások a hittudományok egyetemi előadásain

HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. 797 s mindenekfölött alapos oktatásnak tárgyai kell hogy legyenek. Elvi jelentőségüket már kellőleg méltattuk akkor, mikor a hittudománynak a többi tudományok feletti rang- elsőbbségét ecseteltük. Az ágazatos hittannak alapos isme- rete nélkül a világi pap és a lelkipásztorkodás terén működő pap képtelen szolgálatát teljesíteni. Nem elég, ha csak betű szerint ismeri egyházának hitágazatait, neki azokat a hittudomány forrásaiból kikutatnia, azok össze- függését megállapítania és az ellenvetésekkel szemben megvédenie is kell. Különbséget kell tennie igazság és tévedés között. Maga a tételes hitágazattan nem elégít- heti ki igényeinket, mert sem a tévedés megcáfolására, sem az egyes hitágazatok igazságának meggyőzően való be- bizonyítására nem képes, sőt még arra sem képes, hogy a művelt osztályok igényeit kielégítse, mert ezeknek is — hogy hitük megerősödjék és szilárdan megőriztessék — behatóbb dogmatikus szónoklatokra és tanításokra van szükségük. A legfelsőbb egyházi tekintély idevágó rende- létéi értelmében újra kell tanulmányozni sz. Tamás ágazatos hittanát és erkölcstanát. Az erkölcstan pedig feltétlenül szükséges a bűn bánat szentségének kiszolgáltatására és eredményes, áldásos lelkipásztori működés szempontjából. E célra nem elegendő csupán a kasuistika, szükséges az erkölcsi elveknek valódi megértése is, amelyeknek tudomá- nyos fejtegetése nélkül maga alól elveszti a talajt a mystikus hittudomány is, amely pedig a keresztény erkölcstannak kiegészítő része 8 a gyakorlati önmegtagadásnak alap- ját képezi. E tudományágak sz. Tamás szellemében volnának előadandók s a rendszeresség szigorúan szem előtt tartandó; kerülni kell a bevégzett és összehangzó kinyilatkoztatásnak apró tételekre és fejtegetésekre való felaprózását. Itt kéz- dődik a magasabb értelmezéstan feladata azzal, hogy a dogmatikus és erkölcstani szöveget behatóan megmagya- rázza és a természetes észt arra kényszeríti, hogy működé- sével, valósággal szemléltető tudományos vagyis, igazában hittudományi eredményeket létesítsen. Az ágazatos hittan

Next

/
Thumbnails
Contents