Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Paluscsák Pál: Az apostoli hitvallás és az apostolok

látogatták, hogy a hitben őket megerősítsék. E célból tehát, hogy a hívőket az igaz hitben megerősítsék és őket a hamis tanoktól megvédelmezzék, közösen, együttesen összeírták az igaz bit cikkelyeit. A görög általánosnak nevezi azokat, szembeállítva az eretnekek tanával, amely nem általános, mert nem az egész egyház tanítása. Különös figyelmet érdemel az, hogy itten sz. Pál is az apostoli hitvallás szerzői között szerepel, mert másutt vele nem találkozunk. Már régi bizonyság a Hiszekegy apostoli eredete mellett a hamis Kelemen levél sz. Jakab apostolhoz. Ebben olvassuk: »Christo itaque resurgente et ascendente in coelum, misso Sancto Spiritu, collata apostolis scientia linguarum, ad hoc in u,no positi, symbolum, quod fidelis nunc tenet Ecclesia unusquisque quod sensit dicendo condi- derant.« 1 E szerint a hitvallást az apostolok szerezték a Szentlélek eljövetele után, még pedig úgy, hogy mind- egyikük mondott egy-egy igazságot. A Hiszekegy tehát a tanítványok egyes mondásait foglalja magában. Ezen régi bizonyságra hivatkoznak és erre építenek, mint látni fogjuk, a későbbi írók. A szentatyák között sz. Ambrusnál is találkozunk ezen felfogással. Ezen szentatya, aki a számmisztikának oly nagy kedvelője, a hitvallásban foglalt igazságokat az apostolok számával hozzá összefüggésbe. Tizenkét apostol, tehát tizenkét igazság. »Ecce — írja — secundum duodecim apostolos, et duodecim sententiae comprehensae sunt.« 2 Hasonló értelemben nyilatkozik Cassianus, aki a »sym- bolum« szó értelmezéséből következteti, hogy az a tizenkét apostoltól származik. »Symbolum quippe — mondja — ut scis ex collatione nomen accepit. Quod enim graece Gvy.fial.ov dicitur, latiné collatio nominatur. Collatio autem ideo, quia in unum collata ab apostolis Domini . . .« 3 Más- helyütt pedig azt mondja, hogy miként az Isten a Szent- írást a pátriárkák és próféták által szerzetté, úgy a hit­1 Mansi. I. 98. ־ Expos, symb. ad init. (Migne. XVII. 1159.) 3 De incarnatione c. Kés tórium, lib. VI. c. 8. (Migne. L. 147.) AZ APOSTOLI HITVÁLLÁS ÉS AZ APOSTOLOK. 755

Next

/
Thumbnails
Contents