Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Notter Antal: Az egyház kizárólagos törvényhozó joga

192 DR. JÍOTTER ANTAL. Sergius pápa 908-ban beleegyezését adta e házassághoz; ugyanezt tette egy görög zsinat, mely Euthymius szerzetest ültette a letett Miklós pátriárka székébe. Leó halála után azonban egy újabb zsinat visszahelyezte Miklóst, de ezt Euthymius letette és oly testi bántalmakkal illette, hogy sérüléseibe belehalt.1 A császár e házasságkötésének története igen érdekes adat a mi tárgyunkra nézve, ügy lehet azt esetleg magya- rázni, hogy a császár, midőn említett novellájában a papi áldást a házasságkötés érvényességi kellékéül nyilvánította, tulajdonképen még sem a saját törvényhozói szuverenításá- bői kifolyólag intézkedett, hanem törvényhozói szentesítést adott a görög egyház ama, már előbb létezett álláspontjá- nak, mely szerint a papi áldás a házasságkötés lényeges alkatrésze. Máskülönben nem kellett volna a római szent- székhez és a keleti pátriárkákhoz fordulnia, kötendő házas- ságának elismerését kérve, hogy ily módon papot kaphasson, aki házasságát megáldja; hanem törvénynyel kimondhatta volna, hogy a házasság papi közreműködés nélkül is érvé- nyesen köthető. Azonban közelebb fekvő magyarázat, hogy a császár azért fordult az egyházhoz, mert félt, hogy házasságát az anyagi jog szempontjából — t. i. mint negye- dik házasságot — fogják érvénytelennek tartani. Megjegy- zendő az is, hogy a római szentszék sem akkor, mikor a császár kiadta 89. novelláját, sem akkor, mikor házasságá- nak elismerését kérte, nem hangsúlyozta azt, hogy a papi áldás a házasságkötésnek nem érvényességi kelléke, vagyis nem szállt szembe a császári novella rendelkezésével. Ennek azonban ismét nem szabad túlságos jelentőséget tulajdo- nítani, mert három évtizeddel előbb I. Miklós pápa a bol- gárokhoz intézett levelében világosan szembeszállóit a görög felfogással. Végül megjegyzendő az is, hogy a kilencedik században a házasságjog terén még érvényben volt a parti- kuláris jogképződós és érvényességi akadályok partikuláris úton, névleg partikuláris jogszokás útján is keletkezhettek. 1 Zhishman, id. m. 435. s köv. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents