Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Notter Antal: Az egyház kizárólagos törvényhozó joga
AZ EGYHÁZ KIZÁRÓLAGOS TÖRVÉNYHOZÓ JOGA. 179 Az egyház e törvényhozó működésében nem volt tekin- tettel a római jogra, hiszen pl. a fogadalomról a római jog a kereszténység első három századaiban nem tudhatott; a vérrokonság akadályát az egyház a római jog ellenére tér- jesztette ki a rokonság hét fokára; a szabad személy és a rabszolgák közt való házasságot a római jog ellenére ismerte el érvényesnek és I. Gyula pápa, midőn az ily házasságot érvényesnek mondotta ki, bizonyára nem a római jogra vonatkoztatva mondotta: »nos itaque vetustam ambiguita- tem decidentes«, mert a római jognak a hiteles avagy bírói magyarázója nem a pápa volt. Többször volt szó fejtegetéseink során arról, hogy a régibb kánonok nem beszélnek a házasság »érvénytelen- gégéről«. így tehát nincs olyan régibb forráshelyünk, mely expressis verbis kimondaná, hogy bizonyos tilalom, vagyis házassági akadály ellenére kötött házasság érvénytelen. Azon- ban figyelembe veendő, hogy a klasszikus római jognak sincs olyan forráshelye, mely a házasságot bizonyos aka- dály fenforgása esetén érvénytelennek nyilvánítaná. Állami házassági akadály, mely érvénytelenség terhével hatna, első ízben csak Bölcs Leónak később említendő törvényében foglaltatik, tehát csak a kilencedik században találunk ilyen rendelkezést. Minthogy tehát a világi jog sem beszélt a régi időkben kifejezetten a házasság érvénytelenségéről, ennélfogva nem lehet jelentőséget tulajdonítani annak a ténynek, hogy ily kifejezés a régi kánonokban nem fordul elő. Célunkra teljesen elegendő, hogy az egyház az első szá- zadokban a házasság fölött legalább is oly jogi szankciókkal rendelkezett, mint az állam, kijelentvén, hogy valamely házasság nem törvényes, hogy a házasok szétmenni köte- lesek stb. Ennél súlyosabb módon nem rendelkezett a házas- sági kötelék fölött a világi jog sem. Ha a régi kánonokból csakugyan nem következnék az, hogy az egyház jogot tulaj- donított magának arra, hogy bontó házassági akadályokat fölállítson, akkor a szövegmagyarázat ugyanazon elvei mel- lett nem bizonyítható az sem, hogy a világi törvényhozás tulajdonított magának ilyen jogot.
