Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Notter Antal: Az egyház kizárólagos törvényhozó joga
14 DE. KOTTER AXT AL, csatlakozott volna, jóllehet itt-ott hivatkozás történt a római jogra.1 A hatodik századtól kezdve számos partikuláris zsinat alkotott jogszabályokat a vérrokonság akadálya tekintetében, de ezeket itt mellőzöm. Ami a sógorságot illeti, az egyháznak e tekintetben elvileg más volt a felfogása, mint a római jognak. Míg az utóbbi a házasságkötésben látta a sógorságot létesítő moz- zanatot, addig az egyház a zsidó törvényre támaszkodva, a copulát, az »una caro«-t tekintette a sógorság létesítő okának. A római joggal való ez az elvi ellentét azonban csak későbbi századokban jutott nyílt kifejezésre. Hogy az egyház a sógorságot saját és eredeti törvény- hozó jogán is házassági akadálylyá tette, mutatja a 306. évben tartott elvirai zsinat 61. kánonja, mely a férj fivé- révei való házasságról szól.2 Nem a római állami törvény miatt, hanem a lex divina miatt tette az egyház házassági akadálylyá a sógorságot. A római joggal való elvi ellentétnek az affinitas ille- gitima kérdésében kellett kifejezésre jutnia. A római jog nem ismerte az affinitas illegitimát olyan értelemben, hogy ezzel a házasságon kívüli copulán alapuló sógorságot jelöljük. Az affinitas illegitima antecedenst úgylátszik az egyház sem ismerte kezdettől fogva. Első Ízben tudomásom szerint Nagy sz. Gergely pápának Felixhez intézett levelében találjuk ezt a házassági akadályt. Azonban a szóban forgó levelet ma hamisnak tartják.3 Scherer szerint Pseudo-Izidorral kezdődik az a felfogás, hogy az affinitas illegitima antecedens szintén házassági akadály; ezt a nézetet megtámadja Freisen és kimutatja, hogy valamivel régibb ez akadály létezése. Nagy sz. Gergely előtt azonban semmi nyoma ez akadály létezésének. Későbbi keletű az affinitas superveniens is, melylyel a nyolcadik században találkozunk. A verberiei zsinat ' Freisen, id. m. 376. 1. 2 Hefele, Conciliengeschichte, I., 153. 1. 3 Schnitzer, id. m. 385. 1. 3.jegyz. ; Freisen, id. m. 380. s köv. 1.
