Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
92 DR. RÉZBÁNYA!' JÓZSEF. tévesztik szem elöl, az úgynevezett »fonal«-at (fiúim) egész beszédeiken végig következetesen megtartják. Mivel pedig a szónoklattannak az a feladata, hogy az iskolai szabályt levonja a lángeszű szónokok műveiből, akik magok teremtik meg magok és mások számára a szabályt, ime! áttanulmányozván az összes itt említett világhírű szónokok szónoki alkotásait, — Krisztus Urunk, a szentatyák s a keresztény világ küencszázadon át ünne- pelt világhírű egyházi szónokainak szellemében kimondhatjuk, hogy úgy az irodalomnak, mint a szónoklatnak, egyik elen- gedhetetlen kelléke a rendszeresség, vagy más szóval: a) a logikai rend, b) menet, 0) logikai összefüggés. a) Logikai rend, vagy rendezettség. Nem elég, hogy a szónok vagy író akármiképen csak egymásra vagy egymás mellé halmozza gondolatait, mint ahogy a kőhalomban vagy a szalmarakásban egymáson vagy egymás mellett hevernek az élettelen kődarabok vagy szalmaszálak, hanem szükséges, hogy az egészet élet, benső összetartozandóság és átható erő járja át, azaz a szónok vagy író rendezze, állítsa rendbe, sorozza egymás alá és egymás mellé gon- dolatait, eszméit és érveit. Szükséges, hogy a fő- vagy alapgondolat hassa át az egész beszédet, vagy alkotást, ennek pedig legyenek alárendelve az összes mellék-, vagy alárendelt gondolatok. Szükséges, hogy a jó író vagy szó- nők, ha hatni akar, miként a jó hadvezér, állítsa csata- rendbe gondolatait, eszméit és érveit, mert csak így hódít. Bizonyos, hogy minden jó szónok és jó író így tett és így tesz. b) Logikai menet. A szónoki beszédnek és a jó írásmű- nek nemcsak rendezettnek kell lennie, hanem szükséges, hogy a beszédnek vagy írásműnek meglegyen természetes észtani (logikai) menete, azaz a gondolat folyton erősböd- jók, tisztuljon, világosodjék, a szónok a tárgyat födő homályt mindinkább oszlassa, hogy a hallgató (vagy írásműnél az olvasó) mind tisztább képet alkothasson a tárgyról vagy igazságról, egyúttal mindinkább érdeklődjék a tárgy vagy igazság iránt, annak valóságáról mind pontosabb, szaba-
