Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 753 fogja utasítani, s önök keresik ugyan Jézus Krisztust, de bűneik- ben fognak meghalni. Ez a harmadik s a másik kettőnél sokkal rettentőbb igazság, amely semmi reményt sem nyújt, a melylye a töredelmetlen bűnös magát hitegethetné. »Kerestek engem s bűneitekben fogtok meghalni.« Megvallom, K. H., hogy midőn e meglepő igazságot vizs- gálom s látom egyrészt a haldokló bűnöst, aki Istenét keresi s feléje emeli esdeklő kezét, másrészt meg a boszúálló Istent, midőn távozik tőle s becsukja fűiét fájdalma kiáltására, s bűnbánatának minden jelére, megvallom, mondom, hogy ekkor látom Uramat, azon borzasztó Istenemet, akinek nincs szüksége az emberre ; szemem elé állítom ítéleteinek szigorúságát s titkos félelem száll meg; de bármily borzasztó lesz is akkor magatartása, mégis igaz- ságos s a bűnös irányában más nem is lehetséges. Szó sincs róla, hogy az igazi bünbánat egyetlen pillanata ne volna képes eltörölni egy egész élet bűneit; de az Isten meg- veti ekkor a haldokló bűnös bűnbánatát, mert hamis. Hamis először is, mert nem önkéntes, inkább a végső szükség következménye az, amelybe magát taszítva látja, mintsem a kegyelem és igazi bünbánat gyümölcse. Mert, kérem, K. H., mikor már egész a vég- letekig hajtották Istenük ellen való lázadásukat, s egészségök utolsó napját tették bűneik utolsó napjává, ekkor könnyekre indul- nak s kegyelmet kérnek, mihelyt érzik, hogy a földet el kell hagyniok s az Isten fölemelte pallosát önök ellen ; az égre emelik tekintetüket, hová eddig egy pillantást sem vetettek, mihelyt érzik, hogy a föld kicsúszik lábuk alól; megvetik az undok gyönyörű- ségeket, mihelyt tetemük darabokra oszlik s csak bűzét érezteti önökkel; kincsüket a szegények közé szórják, mikor elhaló kezök már magától is lehanyatlik s nem tudják többé beléje szorítani; haldokolva megható tanításokat adnak gyermekeiknek és szolgáik- nak, kiket többé nem tudnak példájokkal megbotránkoztatni, szó- val bánkódnak, mihelyt nem folytathatják többé bűnüket. Maga a körülmények e kapcsolata nem teszi-e gyanúsakká könnyeiket ? Nem igaz-e, hogy Isten igazságosan ítéli meg bünbánatukat, midőn elveti ? Ha ő megújítaná életüket, nem szaporítanák-e önök is vétkeiket ? Ha biztosítaná önöket, hogy betegségök nem végződik halállal, törekednéneb-e annyira őt megismerni ? Míg bajuk nem volt nyilvánvaló s életbenmaradásukat remélték, akarták-e hivatni Jézus Krisztus szolgáját? Merészkedhetett volna-e még csak aján- lani is valaki? Nem azt mutatják-e ezzel, hogy ép oly'sajnálkozva hagyták el bűneiket, mint az életet? 8 hogy nem akarják kocz- káztatni, hogy Istenhez térjenek, mielőtt bizonyosak volnának, hogy többé nem lehetnek a világéi ? Második oka a következő: A haldokló bűnösnek töredelmesHittudományi Folyóirat, 1903. 48
