Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

752

DR. RÉZBÁNYAY JÓZSEF.

ban ? hisz akkor önök gyöngeségnek, gyarlóságnak tekintik azt, melynek még annyi érzéke sincs, hogy a legnagyobb gyalázatra felinduljon? Jóságában? De épen azért, mert jó, el kell hagynia a bűnöst halála óráján. Jósága nem engedi meg, hogy kegyelmet nyújtson, amely kegyelem megsértené a többi embert; jósága nem akar tőrt vetni a bűnösök álbizalmának azzal, hogy meg- nyitja szivét az utolsó pillanatban egy hitetlen lélek kiáltásaira; jóságának egyik vonása, hogy elvonja szenvedélyeinktől a téve- dés és töredelmetlenség ürügyeit, s hogy egyetlen lélek üdvös- ségét ne tegye sokaknak a romlásává. így számíthatnak jósá- gára; maga e jóság követeli büntetésöket, a mi önöket teljesen elrémítheti.

Itt csak egy észrevételt kérdek önöktől, K. H. Senki sincs, aki életében egyszer el ne határozná, hogy megváltozik, majdnem egyetlenegy sincs, aki nem végrehajtása előtt halna meg. A leg- romlottabbak is szentül óhajtják végezni életüket; mint Baalam, mindnyájan a jók halálával akarnak meghalni, de senki sem akar úgy élni mint ők. De csak vágyakozásukban halnak meg; igy láttuk meghalni embertársainkat, barátainkat, urainkat, s még haláluk után is azzal vigasztalódtunk veszteségökön, hogy emléke- zetünkbe idézzük megtérésük káprázatos szándékát, melyet éle- tökben annyiszor hangoztattak. Szándéka volt megtérni, mondo- gatják, mindennap arról beszélt, s ezzel megvigasztalódnak sor- sán; kedvezőleg jósolgatnak üdvösségéről. Felséges Istenem, én pedig ép e miatt aggódom e lélek sorsán ; épen ez borzaszt el a rá kimondott ítéleted szigorúságán. 0, mi egyebet tesznek ezek, midőn megtérésük ezerszer elgondolt, de sikertelen kívánságára emlékeznek, mint hogy annyiszor megvetett kegyelmed emlékét idézik vissza ? Azon az alapon remélik üdvözülését, ami kétség- telenül épen kárhozatára volt; elhitetik magukkal, hogy Isten irgalmas szemmel néz rá ez utolsó pillanatban, mert nem szűnt meg őt figyelmeztetni, mig a földön élt; pedig kétségtelenül csak azért hagyta el halála óráján, mert életében annyiszor hívta hiába. O, hívságos emberi sejtelmek! Mennyire különbözők, Iste- nem, a te gondolataid az emberekéitől, mily kevéssé hasonlók ítéleteid a mi reményeink káprázatához ?!

De, fogják önök mondani, naponkint látunk bűnösöket, akik egy, teljesen bűnben töltött élet után, haláluk alkalmával oly élénk és föltűnő jeleit mutatják a bánatnak, hogy nem kételked- hetünk, hogy az Úr meg ne indulna könnyeiken, s hogy bánatuk el ne törlené összes múlt bűnüket. E tévedésre, mely oly sok töredelmetlen lelket altat el, Jézus Krisztus azt feleli nekem, hogy akkor keresni fogják ugyan őt, de nem találják meg, vagyis bármely megindító jeleit mutatják is akkor a bánatnak, vissza