Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
746 DR. RÉZBÁNYAY JÓZSEF. fogadása után új életet kezdettek ? Ki felelhetne erre helyesebben önöknél ? Néha a halál ajtajánál voltak; megtérítette-e beteg- ségük ? Azt hitték, hogy megváltoztak, biztosították róla a papot, aki talán bajaiknak tanúja volt; de megváltoztak-e valóban ? A veszély múltával, az egészség visszatértével, nem tértek-e vissza a szenvedélyek is s nem voltak-e ugyanazok? Az új haj- lamok megújították-e, átalakították-e szívüket ? Hogyan, K. H., azt hiszik-e, hogy egy kicsapongással teljes élet után két napnyi betegség tisztává teszi önöket ? 0, Isten talán megengedi, hogy múlt gyönyörűségeik emléke ezernyi-ezer bűnös kívánságot csal ki még halálos ágyukon, talán még elhaló szeműkkel is szeretnék látni régi bűneik gyászos képeit a falakra festve; talán úgy halnak meg, hogy ágyuk körül lesz az a szerencsétlen tárgy, mely szívüket megrontotta, s a nyilvános botránykozás dacára sem tudják magukat elhatározni még haláluk óráján sem, hogy elszakaszkodjanak tőle. Az Isten lelke 11 ondta: »A feslettnek csontjai telve lesznek ifjúsága bűneivel, s bűnei vele fognak pihenni sírjában«.1 8 a mi századunk s atyáink századai nem láttak-e oly szörnyetegeket, akik még sírjukon túlra is, borzalmas hűséget esküdtek szenvedélyeik gyalázatos tárgyá- nak, s akiknek megromlott lelke csak a bűnök és gyönyörűségek kívánságával és sajnálásával hagyta el testüket? 0 Istenem, mily borzasztó vagy te, midőn a bűnöst teljesen romlásának engeded át ?! Hiszik-e, hogy oly ember, kinek életében csak egyetlen kívánsága volt, hogy embertársai rovására s a legigazságtalanabb s leggyülöletesebb utakon gyüjthessen javakat, hiszik-e, hogy ez elképzelheti, hogy a nyereségek, melyeket mindig megengedettek- nek vélt, bűnösökké lesznék, s hogy a véget nem érő kárpót- lások a porba sújtják az ő és utódjai nevét, ahonnan kiemelte őket ? 0, mint ezt Isten lelke mondja, leikével együtt hányja ki a kincseket, melyeket elnyelt; csakhogy ez akarata ellenére tör- ténik; az ־Úr maga fogja kitépni belsejéből, de szíve vonzalmát nem tépi ki, 2 Hiszik-e, hogy az a gonosz, aki gyalázatába helyezte dicső- ségét, ki istentelen gúnyolásával ezerszer szentségtelenítette meg hittitkait, a halálos ágyon hű és vallásos lesz! 0 talán épen becsületére válónak hiszi szellemességét, ami hizeleg hiúságának; talán azzal akar föltűnni, hogy fölül áll a köznapi félénkségen, s nyugodt s biztos pillantást akar a jövő bizonytalanságába 1 Ossa eius implebuntur vitiis adolesientiae eius et cum eo in pulvere dormiunt. — Jób, XX. 11. a Divitias, quas devoravit, evomet, et de ventre illius extrahet illos Deus. Jób, V. 1.
