Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATBÓL.

745

néha, mint Izsák gyermekei, meglesni igyekszenek a haldokló atyát s egymást kitúrni, s sietnek fölhasználni az utolsó pilla- natot, hogy végső szándékát kinyilvánitsa. A lelkiismeret ügyét kevésbbé szerencsés pillanatokra halasztják, az üdvösség ügye csak a többiek után következik. Ekkor elhívják Jézus Krisztus szolgáját, mert el kell várni, hogy a haldokló alig ismerje föl többé, hogy félelem nélkül lássa jövetelét; e közben súlyosbodik a baj, a bűnöstől nem lehet már többé kívánni bajainak pontos elsorolását, meg kell elégedni néhány, alig összefüggő szóval, amelyeket úgy csikarnak ki tőle. Elmondatjuk vele, hogy szánja- bánja bűneit; de megbirjuk-e velük értetni is azt ? Jeleket kívá- nunk tőle, fölemeli elhaló szemét, de hiába erőlködik mozdu־ latlan nyelvét mozdítani, int, azt hiszszük, hogy mi megértjük, de megérti-e ő is ? Az IJr szolgája hangosan kiált; fülébe igyek- szik legalább kiáltani az üdvösség igéit, s Üdvözítőjének ezerszer erővel hangoztatott nevét; de eljuttatja-e szívébe is ? Megváltó- sunk jelével fegyverzik föl; a haldokló Istent tartja a halófélben levő bűnös elé; reszkető, szederjes ajkához érteti, e vigasztalójel felé emelheti lehanyatló kezét s félig lecsukódott szemét; de föl- ismerheti-e vele? A halál megjött, kimúlik. Mi lesz e lélekkel, felséges Istenem ? Mi lesz a sorsa, midőn földi lakásából távozva, bosszúállásod örökkévaló karjai közé hull ? Hogy meglepődik, midőn felocsúdva rettenetes törvényszéked zsámolyánál találja magát ? Szemei előtt nyílt örvény tátong, s bűnnel megterhelt élete és a te borzasztó ítéleted közt nem hagyott több űrt, mint egy rövid betegség álmadozását és tehetetlenségét ?!, Akarják-e, hogy egyébbel is megtoldjam ezt, mint a prófétának teljesen egyszerű szavaival? »Halljátok meg ti is, kik életetekben Isten- röl megfeledkeztek, nehogy meglepjen az utolsó pillanatban, nehogy képtelenek legyetek kezei közül megmenekülni?1

Különben, K. H., — s ez utolsó igazság ép úgy megérdemli figyelmüket, — ha tetszik, hitessék el magukkal, hogy utolsó pillanatukig oly épen, oly teljesen őrzik meg értelmüket, mint ma; mindamellett semmibe sem vennék-e a nehézségeket, amelye- két akkor szívükben találnak ? Hiszik-e, hogy a szenvedélyek melyeket gyermekkoruktól fogva ápolnak, s húsukká, vérükké vál- tak, egy pillanat alatt megszűnnek, eltünnek-e ? Hogy csoda tör- ténik önökkel s egy pillanat alatt új emberekké lesznek ? Követte-e sok megtérés a betegségeket, melyek nem végződtek halállal ? Láttak-e már sok bűnöst, akik a végveszély után, a leghatáro- zottabb Ígéret s a haldoklók szentségének látszólagos megtéréssel

1 Intelligite haec, qui obliviscimini Deum, ne quando rapiat, et non sit, qui eripiat. XLIX. Zsolt. 22.