Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATBÓL.

743

szerencsétlent sújt; de figyelmen kívül hagyva, hogy esetleg önök is e csekély számba tartozhatnak, s hogy, midőn a szerencsét- lensóg csak egyetlen polgártársukat sújtja, önök nem lesznek elég okosak, hogy féljenek tőle, — ismétlem, ezt figyelmen kívül hagyva is azt állítom, hogy a halál a legtöbb embert meglepi s hogy majdnem valamennyi bűnös akkor hal •meg, mikor azt hiszi, hogy halála nagyon is messze van még; s hogy az Úr napja úgy jő, mint a tolvaj, s akkor, mikor legkevésbbé gondolnák. Azt mon- dóm, hogy az utolsó pillanat, mely befejezi életünket, nem az utolsó a mi lelkűnkben; s hogy midőn a fájdalomtól gyötörve feküsznek ágyukon, s a halál már a küszöbön van, önök még akkor nagyon is távollevőnek gondolják, még mindig halogatják üdvösségük ügyét, s azt az ajánlást, hogy Jézus Krisztus szol־ gáját ágyukhoz hívják. Azt mondom, hogy ha már elhívták is őt, szolgálatát inkább a betegséggel járó illendőségnek tartják, mint a halál hirdetőjének; nem gyónják meg bűneiket, mintegy bevezetőkép ahhoz, hogy Isten előtt fognak megjelenni, hogy róla számot adjanak; lelkiismeretükön ezer kétséget hagynak, melyeket mindig legvégül akarnak megvilágítani. Azt mondom, hogy mikor már lelkűket lehelik is ki, még akkor is remélnek egy pár napot. Azt mondom, hogy a legtöbb haláleset hirtelen következik be; s alig van bűnös, aki még halálakor is hinné, hogy meg fog halni; akinek kellő ideje volna, s aki készületlenül ne jelennék meg Isten előtt e borzasztó számadásra. Bizzanak ezek után e csekély számban.

De tegyük, hogy kellő idejük lesz, s az Isten szolgáinak is lesz elég idejük, hogy önöknek is elmondhassák, amit hajdan a próféta mondott Juda királyának: »Szedd rendbe házad ügyeit, mert meg fogsz halni«. A csüggedtség, mely erre elfogja önöket, ad-e módot, hogy Jézust keressék ? Második észrevételem : mire lesz ekkor képes a bűnös lélek, midőn fájdalomba merülve, bűneinek számától és terhétől lesújtva, alig maradt annyi ereje, hogy tetemébe életet leheljen ? Hogyan ? Azt akarják önök, hogy elhomályosult értelmével, megnehezült, akadozó nyelvével, zavaros emlékezetével, elhaló szivével — mondom, azt akarják-e, hogy a bűnös ily állapotban födje föl lelkiismeretének rejtekeit? Azt akarják-e, hogy belemélyedjen szentségtöréseibe, botrányaiba, boszúállásba, kötelezettségeibe, a vétkek ez örvényébe, melyeket sohasem hagyott el, e zűrzavarban, melylyel soha határozattan tisztába sem jött, szóval, hogy oly gondolatokba, részletekbe hatoljon, amire a legtisztább szellem, a legépebb értelem is alig volna képes ? Azt akarják-e, hogy e már mozdulatlan s a halál láncaiba kötelőzött lélek érezze múlt gonoszságának borzalmait, hogy komolyan gondoljon Istene irgalmának kérésére; ő, akinek