Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 603 miszerint újra él. Ezt hangsúlyozza a szöveg: »Istentől eleve választott tanuknak, minekünk, akik ettünk és ittunk övele, minekutána halottaiból feltámadott.« Nemcsak arra volt itt szűk- ség, hogy őt ismerték légyen, hanem hogy a reá emlékezés mélyen legyen belé vésve emlékezetökbe, mint jövendő egész életöknek irányitó gondolata. De nem könnyű dolog valamely ügy hü védő- jének lenni. Nemcsak a sokaság változékony: de a legjobbak is, hacsak nincsenek rá ösztönözve, gyámolítva, fegyelmezve, hamar megernyednek; a fegyelmezetlen természet nem ismer elvet. Úgy tetszik, hogy Urunk keveset méltatott figyelmére, a végből, hogy ha a nehányat megnyerte, a többiek majd ezek után mennek. E nehánynak jelenik meg újra s ismét. E keveseket újítá meg, erősité, óvta, ihlette meg. E nehányat alakítá által önmagává, hogy dicséretét majdan tovább adják. A kegyelem e folyamata jut nyilt kifejezésre az Apóst. Csel. könyvének e kezdő szavaiban: »Az apostoloknak, kiket kiválasztott, megjelenék az ő szenvedése után sok bizonyság által, negyven nap alatt meg- jelenvén nekik és szólván az Isten országáról.« Fontoljuk meg, hogy, ha illő tisztelettel szabad választást adunk e kettő közül, vájjon melyik látszik alkalmasabb módnak arra, még emberi böl- csesség szempontjából is, az összes nemzeteknek szánt prédikáto- roknak képzésére, — feltámadásának általános igazolása az egész zsidó nép előtt-e, vagy pedig ennek bensőséges magán nyilván- valóvátétele a kevés tanú előtt ? És ne feledjük, hogy amennyire megérthetjük, a két eljárási mód így egymás mellett meg nem állhat; ezen az elmélkedésre, imára és oktatásra s előkészületre szánt időszak, amelynek az apostolok az Úr látható ottléte alatt, negyven napon át voltak alávetve, az volt reájok nézve, ami nem történhetik vala meg, ha nyilván egyik helyről a másikra kell vala őt követniük és a világ zajába bele merülnek vala. 3. Hozzá tettem már, ami igen egyszerű, hogy arra az álláspontra helyezkedjünk, miszerint, amidőn a sokaságnak szol- gáiul keveseket választ az Úr, csak gondviselésének rendes mene- téhez képest jár el. Minden nagy átalakulás kevesek által való- sült meg, nem sokak által; az eltökéltek, a megingathatatlanok, a buzgók csak kevesen vannak. Igaz ugyan, hogy néha társadalmak dőlnek meg a saját romlottságuk folytán, ami bizonyos értemény- ben, Istentől különösen választott eszközök okozta átalakulás ugyan, de felbomlás műve, nem alkotásé. Kétségtelen, sokat nem tehetnek sokan, de semmi sem történik másként, mint csak azok által, kiket Isten arra a tényre külön képesített. Az éhszükségnek közepette ott állottak Jákob fiai mind egymásra tekintve, de tehetetlenül magokban. Egy vagy kettő, nem nagy igényekkel lépve fel, de egész lélekkel a munkához fogva, ők azok, kik
