Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Trikál József: Az ájtatos alapítványok és alapítványi jog története

AZ ÁJTATOS ALAPÍTVÁNYOK ÉS ALAPÍTVÁNYI JOG TÖRTÉNETE. 567 Ugyanezen szellem hatotta át a lelkészkedö papságot is. Plébániájuk körében árvák, özvegyek, utasok, idegenek kaptak szállást, ellátást. A hívek ájtatos alapítványokkal gazdagították templomaikat. Hisz maga I. Ottó császár is két rajnamelléki falusi templomnak olyan javadalmat adó- mányozott, amelyből 24 szegény állandó ellátást nyert.1 Különösen halálos ágyukon, midőn lelkűk üdvösségére szent misét alapítottak, megemlékeztek a nyomorultak megáján- dékozásá.ról is.1 2 Ámde IV. Henrik uralkodása alatt nagy változások állottak be. Jellemtelen emberek kerültek az egyházi mél- tóságokra. Szentségárulás, fosztogatás napirenden voltak. A jótékony intézetek bukás szélére jutottak.3 A francia zsinatok határozatai telve vannak az egy- háziak bűneinek ostorozásával.4 A papság erkölcsi érzékének lazulásával járt, hogy elvesztette azt a tekintélyét, amelylyel a világiak ellen síkra szálhatott volna. Igazságtalan lennék, ha minden kárt az egyházi szellem meglazulásának tulajdonítanék. Ott voltak a világiak, kik sóvár szemmel lestek az egyház vagyonára. A touli zsinat (860) ijesztő szavakkal beszéli el a világiak kapzsiságát. Már szinte bűnnek sem vették.5 Bele- ültek a kolostorok javadalmaiba ; az egyházi intézményeket, szállóhelyeket, kórházakat birtokaikkal együtt magukhoz ragadták. Nagy Károly halála után Németországban is ugyanezt tapasztaljuk. Minden egyházi javadalam dús préda gyanánt tűnt fel nekik. A rablást és fosztogatást oly rendszeresen 1 Lacomblet: Urkundenbucli des Niederrheins. I. 27. Ratzinger : Az egyházi szegényápolás története. I. 257. ‘ U o. I. 122. 3 Monum. Germ. Scriptores. XV. 372. 4 Synodus Remensis 874. C. 2., 3., 16. Aquisgranensis II. C. 7. 6 Rapinae et depraedationes, quae iam ex consuetudine sic ab omnibus paene tenentur, quasi peccata non sint, aut quasi levia peccata sint.

Next

/
Thumbnails
Contents