Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Babura László: A böjtről

38

DR. BABURA LÁSZLÓ.

áldozatot mutattak be a megbántott istenség megengeszte- lésére. Athénben évenként áldoztak két embert Apolló születésnapján, kik vagy maguk vetettek véget életüknek egy magas szikláról a tengerbe vetve magukat, vagy pedig élve elégettek s hamvaik a tengerbe szórattak. S a város maga is tartott közköltségeit nehány halálra szánt embert, kiket szükség esetén, ha valami nagy csapás érte a várost, az illető istenség megengesztelésére feláldoztak. Ily esetek- ben tehát keveselték az állat vérét — a legbecsesebbet ajánlották fel, csakhogy eleget tegyenek a bűnért s elhárítsák maguktól a haragvó istenség boszuló nyilait. Hogy ember- vértől nem riadtak vissza, természetesnek fogjuk találni, ha egyrészt meggondoljuk, mily kevésre becsülték a rab- szolgákat, kikkel rosszabbul bántak, mint állataikkal, más- részt pedig isteneik közt is nem egy olyan volt, ki hitük szerint embervórbe mártotta gyilkos kezét. Bölcselőiknél azért már tisztulni látjuk ezt a felfogást. Már 520-ban Kr. e. hangoztatta a rhegiumi Theagenes, hogy Homer és Heziod irataiban a betűszerinti értelmen kívül mást is kell érteni és Heraklit erősen kifakad azok ellen az »atheisták« ellen, kik megütköznek Homér amaz elbeszélésén, mikor Zeus Hera istennőt ég és föld közé kiakasztja, mivel ez a minden- ség és összes elemek képzéséről értendő. Lampsacusi Metro- dorusnak végre sikerült az egész mythologiát ilyképen kimagyarázni s így eltűntek mind azok az istenmesék, melyeken méltán megütközhetett a gondolkodó elme. Plátó még tovább ment és egyszerűen kihagyandónak s kiírtán- dónak mondott minden rosszat. S ebben akadtak is követői, miként Izokrates, aki hevesen kikel a költők ellen, kik a leggyalázatosabb tetteket tulajdonították az isteneknek. A fogalmak ilyetén tisztulásán nagyot lendített azután a lélek halhatatlanságáról szóló tan, melyet Sokrates megpen- dített, Plátó és Aristoteles egész teljességében felfogott. Plátó sokat beszél már mórsékletességről, önmegtagadásról s általában a lélek uralmáról a test felett. A sokistenséggel szemben pedig az egyistenség tanát adja elő s bár messze áll még a kereszténység Istenétől, mégis ő közelítette meg