Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Babura László: A böjtről

39 legjobban annak fenségét. Amit utána a bölcselet tanított, az csak hanyatlás volt. A stoikusok a szenvedély különféle nemeit az ész mind megannyi ítéleteinek minősítvén, a legaljasabb erkölcstelenségnek nyitottak útat; utána az epikureismus következett, mely az istenített »én«-t teve mindennek központjává s szabadnak nyilvánított mindent, amit az ember csak akar, lóvén az embernek teljes és min- dentől független akaratszabadsága. A lélek is szétmállik úgy, mint a test; nyugodtan élvezheti tehát az ember az élet örömeit, mert nem vonják őt felelősségre sohasem.• Az igazság megismerésétől való folytonos eltávolodás végre a skepticismusba vezetett, mely a lélek fenséges nyugal- mának biztosítása végett még az istenek létezését is két- ségbe vonta. Mindazonáltal tévednénk, ha azt hinnők, hogy ezek mellett az elméletek mellett az önmegtartóztatás egészen ismeretlen volt. így az orphikusok a lélekvándorlásban való hitük miatt a felavatáson élvezett marhahúson kívül gyakran egész életükön át nem ettek többé húst. Haltól, tojástól és némely hüvelyes veteménytől is tartózkodtak. Az eleuzisi Demeter szolgálatában levők is ezt az életmódot követték. Pythagoras lélekvándorlása pedig annyira sérthetetlenné tette az állatokat, hogy még a véres áldozatok is meg- szűntek követői között. Még szigorúbb tilalmaknak voltak alávetve az egyptomi papok. Búza vagy rozslisztből készült kenyeret nem ehettek, babot látniok sem volt szabad, hagyma, hal, sertéshús, sőt bizonyos időkben még só és bor is tilalom tárgyát képezte.1 Persze, ez intézmények csak szűk kasztokra terjedtek ki és a nagy sokaságot nem érin- tették a fennebb elősorolt bölcseleti elméletek sem. Ez volt az emberi szellem tevékenysége, annak az emberi szellemnek erőlködése, melyet az eredeti bűn elho- mályosított, melyben a sok értelmi és erkölcsi tévedés elmosta az őskinyilatkoztatás legcsekélyebb nyomát is. Nem elégítette ki az embert sehogyan sem. Az elméletek nem A BÖJTRŐL• Döllinger: Heidenthum und Judentlium. 133., 171., 441. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents