Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Szilvek Lajos: A pápaság az egyház alkotmányában

20 DK. SZILVEK LAJOS. seggel válaszolok. Sőt igazán örülök a kívánatos jó alka- lomnak. H át először is, ha kétszázötvenkilenc pápa között egy- kettőre akadunk, akik elhomályosították sz. Péter kathe- dráját, ezekről tulajdonképen nem is szabad megemlékezni, mivel az általános jellemzésre nézve ez az egy-két kivételes eset teljesen irreleváns. Ez olyan kicsi törtszám. aminőt a mathematikusok is el szoktak hanyagolni műveleteikben. Miként a pápák csalatkozhatatlanságát az exakt tudom á- nyok módszerének megfelelőleg inductióval bizonyíthatom abból, mert ex cathedra hit-erkölcs dolgában egyetlen egy pápa sem tévedett sohasem; úgy a pápaság világtörténeti jelentőségét is kifogástalan őszinteséggel domboríthatom ki mathematikai methodus szerint a nélkül, hogy néhány pápa magánéletének árnyoldalait lennék kénytelen latolgatni, mint- hogy a potiori fit denominatio. A pápaság különben is nem- zetközi, egyetemes nagy intézmény; csak korlátolt ember■ képes arra, hogy ilyen esetben a hivatalos személyt a magán- embertől meg ne különböztesse. Nem találok az irodalomban, a történetben fanatikus pápafalót, aki józanabb pillanataiban hódoló elismeréssel ne nyilatkoznék a pápaság üdvös befolyá- sáról a társadalomra; nekem, mint őszinte katholikusnak, nem lehet feladatom e közfelfogás tisztaságát esetleg azzal zavarni, hogy a ponyvairodalom szemétdombjáról egy-két pikáns esetet olvasóimnak ezen a helyen feltálaljak. Kü- lönben is szálló ige, amelynek szolid alapot a világtörté- net szolgáltat, hogy: aki a pápából eszik, az belehal; én pedig, amennyire csak lehetséges, kerülöm a halált. Aztán előttem lebeg a Kám ethice és aesthetiee rút, elrettentő példája. Mikor Noé, az emberiség második atyja, a bor neki még ismeretlen erejétől mámorba esett, gonosz fia ki- gúnyolta őt. Isten és a nemzetek közfelfogása egyaránt kárhoztatta ezt az eljárást. Nekem és minden keresztény- nek közös atyánk a római pápa, arra nem vállalkozom, hogy a pápaság hibáit szellőztessem. Amely trónuson annyi szentet láttunk; amely székről 19 száz esztendőn át annyi jó áradt az emberiségre, Európára, különösen Magyar-

Next

/
Thumbnails
Contents